Milliárdok az őssejtpiacon

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Európa legnagyobb őssejtbankja, a Cryo-Save 3,25 millió euróért megvásárolta magyarországi partnerének, a Sejtbank Kft.-nek a 70 százalékos tulajdonrészét s annak csehországi leányvállalatát, az Archiv-Buneket is. A Sejtbank Kft. 2002 óta végez őssejttárolást, a vállalat igazgatója szerint az eljárás Magyarországon is dinamikusan fejlődő, jövedelmező piac, a kereslet a következő években többszörösére emelkedhet.
A holland Cryo-Save-vel történő nemzetközi együttműködés biztosítja a minőséget és a gazdasági fenntarthatóságot, amely egy egészségügyi szolgáltatás esetén elengedhetetlen - hangsúlyozza Merhala Zoltán, a Sejtbank Kft. igazgatója. A Cryo-Save mintegy 60 ezer eltárolt mintaszámával a kontinens legnagyobb ilyen tevékenységet végző vállalata.
Magyarországon egyelőre három cég foglalkozik őssejttárolással, a mintegy 2,5-3 milliárd forintot kitevő piac azonban még fiatal. A Sejtbank Kft. - évi 1,2 milliárd forintos forgalmával - jelenleg több mint 8 ezer mintát tárol. Ma a várandósoknak több mint 10 százaléka veszi igénybe a szolgáltatást, ez évi 100 ezer születéssel számolva 10 ezer őssejtmintát jelent. Merhala Zoltán szerint - mivel az őssejtek segítségével a szakemberek képesek arra, hogy specifikus sejteket és szöveteket hozzanak létre, amelyekkel később különböző betegséget kezelhetnek, s mindezt tudományos vizsgálatok ígérik - a kereslet exponenciálisan növekszik a következő néhány évben. Így remélhetőleg egyre több szülő él a jövőben az amúgy orvosi hulladékként megsemmisítésre kerülő őssejt tárolásának lehetőségével. Az eljá-rás mindazonáltal meglehetősen költséges: a köldökzsinórvérből kinyert őssejt levétele és tárolása 295-350 ezer forint körül alakul, ez szolgáltatótól függően tartalmazza például a szerződéskötés díját, a köldökzsinórvér-minta eljuttatását laboratóriumba, a feldolgozás költségét, valamint a húszéves tárolási díjat. Lehet viszont, hogy megéri mindezt megfizetni, hiszen a kutatások jelenlegi állása szerint az őssejteket ma már több mint nyolcvan akut vagy krónikus betegség kezelésében használják. Az őssejtek átalakulása révén gyógyíthatók lehetnek a különböző szív-, idegsérüléses, csont- és porcbetegségek vagy a ma már népbetegségnek számító diabétesz. De vizsgálják hatékonyságát a Parkinson- és az Alzheimer-kór kezelésében is.
Balogh István, a Krio Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, intézetükben már nyolc évvel ezelőtt felmerült az őssejttárolás lehetősége. Az erre vonatkozó engedélyt azonban csak a 2001-ben indult tudományos Széchenyi-program révén sikerült megkapni, amelynek egyik alprogramja volt a magyarországi őssejtbankmodell megalkotása.
Mint mondja, hazánkban az őssejtlevétel aránya mindenképpen nőni fog, de nem a csillagos égig. Ennek egyik gátja a jótékony hatás hiányos kommunikációja, a másik pedig a magas költségek. Másrészt az ebben részt venni kívánó cégeknek az őssejt tárolásához speciális, folyékony nitrogénnel hűtött fagyasztóegységekre van szükségük, amelyeket később bővíteni kell. Ennek induló költsége 50 és 100 millió forint között mozog.
A Zelion Kft. eredményei is érzékeltetik, hogy milyen üzleti lehetőséget hordoz magában az őssejt levétele és tárolása. A társaság 2005-ös megalakulásakor 2,5 millió, a következő évben 250 millió, 2007-ben pedig már 600 millió forintos árbevételt könyvelhetett el. Kollár Mihály, a Zelion Őssejt Kft. tulajdonosa lapunknak úgy nyilatkozott: a kelet-közép-európai országokban a kontinens nyugati feléhez viszonyítva - az alacsonyabb arányú fizetőképes kereslet ellenére is - magas a kereslet az őssejttárolási szolgáltatás iránt, mert magasabb az emberek öngondoskodási hajlandósága az egészségügyi rendszerek átalakítása miatt kialakult bizalomvesztés, bizonytalanság miatt.
elhalványuló Kritika és az őssejtper Az úgynevezett őssejtpert 2003-ban azért indította egy leendő apa és a Sejtbank Kft., mert vitatták az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalását a köldökzsinórvér levételével kapcsolatban, amely szerint ez a tevékenység kutatásnak minősül, így engedélyköteles.
Az eljárás során azonban bebizonyosodott, az őssejt tárolása nem kutatás, az eljárást ért kritikák pedig mára elhalványultak, s a módszert kevesen kérdőjelezik meg.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Foglalj orvost!
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag