Magzati szívhangok az éteren át - napi jelentés a méhen belüli viszonyokról

Évente 500-550 gyereket veszítünk el méhen belül úgy, hogy nem tűnik föl senkinek. Egy magyar találmány a mama hasfalán át "hallja" a magzat szívhangjait, méri a méhösszehúzódásokat, és az adatokat elküldi az orvos számítógépére.

Magyarországon a születés körüli halálozás kétharmadát a méhen belüli elhalás okozza. Ma már az is ismert tény, hogy az agyi sérülések jelentős része is méhen belül keletkezik. Van egy módszer, a kardiotokográfia, amit már évtizedek óta használnak a magzat állapotának a megítélésére. A ctg vizsgálatot hetente egyszer, a 34. terhességi hetet követően ajánlott, a 36. hetet követően pedig kötelező végezni. Ez sajnos nagyon kevés ahhoz, hogy felismerjük azokat a periódusokat a méhen belül, amikor veszélyben van a magzat.

Az új eszköz egy pici kis készülék, úgy működik egy menürendszerrel, mint egy mobiltelefon. Két érzékelője van, az egyik a magzat szívhangját méri egy rendkívül érzékeny parányi mikrofonnal, a másik pedig a méh spontán összehúzódásait egy finom rugó segítségével. A készülék ezeket az adatokat eltárolja, majd, mint egy rádiótelefon, átjátssza az orvos számítógépébe, ahol ezek a mért értékek mármint ctg görbe jelennek meg. Ettől a vizsgálati módszertől, és hálózattól azt reméljük, hogy a méhen belüli elhalások egy részét sikerül megelőznünk - mondja Török Miklós professzor, az eszköz feltalálója. - Naponta 20 perces kényelmes, otthoni méréssel sokkal hatékonyabbá tesszük a diagnosztikát.

Török Miklós

Amerikában is vannak ilyen vállalkozások, csakhogy azok ultrahangos készüléket használnak. A Yale Egyetemen folyó legújabb vizsgálatok szerint az ultrahang befolyással van az agy fejlődésére, ezért az ultrahanggal működő eszközök otthoni monitorozásra nem ajánlottak. Ez a mindenütt szabadalmaztatott készülék az egyetlen a világon, amelyik az akusztikus jeleket, tehát magát a szívhangot tudja fogni. Mégpedig úgy, hogy semmiféle más zavaró hangot nem hall, csak a magzati szívbillentyűk összecsapódását. A másik, a nyomásérzékelő, egy kis piezoelektromos kristály, amelyik egy rugóval illeszkedik a hasfalhoz, és amikor a hasfal megkeményedik, akkor ebben a kristályban egy kis feszültség keletkezik, és azt érzékeli a készülék. Ez egy teljesen passzív rendszer, teljesen ártalmatlan, nincs semmilyen külső energia bevitel, semmilyen biológiai hatás.

Az orvos a pulzusgörbe, a méhösszehúzódások, és a baba mozgásának - amely szintén látható - az összehasonlításából tud következtetni, hogy a magzat jól érzi magát, vagy valami nem tetszik neki. Az elsődleges cél a közvetlen életveszély jelzése, de további kutatásokat terveznek az agyi sérülések és a szívhangok közötti összefüggések kimutatására is. A rendszert fél éve tesztelik az Országos Gyógyintézeti Központban, és több gyereket is sikerült megmenteni azáltal, hogy felismertek valamilyen méhen belüli veszélyt.

Esti Judit interjúja nyomán

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra