Kívánós? Lehet, hogy gyermeket vár a párja!

Tudományos kutatás is igazolta, amit a nők régóta tudnak: a férfiak valóban képesek a terhesség összes tünetét produkálni, annyira együtt éreznek állapotos párjukkal. Hánynak reggelente, ha a párjuk rosszulléttől szenved, fáj a gyomruk, ha a párjuké fáj. Néhányan még kívánósak is lesznek.

Az eddigi legnagyobb szabású kutatásban 282 "kispapát" vizsgáltak meg brit kutatók. Az eredményeket összehasonlították 281 olyan férfi érzelmi és fizikai állapotával, akinek párja nem vár gyermeket.

Az egyik "kispapa" arról számolt be, hogy pontosan ugyanakkor jön rá a reggeli rosszullét, amikor a párjára. A másik gyomorfájása a feleségéével együtt erősödik.

Egyesek kívánósak lettek. "Állandóan éhes voltam, majd elpusztultam az indiai csirkéért és a poppadomért (egy dél-ázsiai ételkülönlegesség - a szerk.). Képes voltam hajnalban felkelni, hogy főzzek magamnak" - mesélte egy páciens.

Mások hátfájásról és fáradékonyságról számoltak be, három "kispapa" pocakot is növesztett. Egyikük többször elájult, többnek romlani kezdett a foga, nem tudtak aludni, depressziósak lettek.

A 282 férfi közül 11 fordult orvoshoz, de az orvosok nem találtak fizikai okot, amely megmagyarázta volna a tüneteket.

A "kispapa-tünetegyüttesnek" neve is van: Couvade-szindrómának hívják, de nem tekintik betegségnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra