Így lehet egy gyereknek három szülője

Már öt hónapos és egészséges az a kisfiú, akinek az emberiség történetében először, biológiai értelemben is három szülője van.

Egy jordániai házaspár két gyermekét veszítette el egy agyat, izmokat és idegeket megtámadó betegségben, a Leigh-szindrómában . Az anya petesejtjének mitokondriumában, az itt található génekben volt kódolva, hogy ezt a betegséget örökítse gyermekeinek.

A házaspárnak április 3-án megszületett harmadik gyermeke . A most öt hónapos kisfiú egészséges, nem támadta meg szervezetét a kór. Ez úgy lehetséges, hogy igazán különleges gyermekként jött a világra, hiszen ő az első ember, akinek három biológiai szülője van. Egy New York-i specialista, John Zhang segített a házaspáron, egy eddig kizárólag Nagy-Britanniában engedélyezett orvosi eljárással, amellyel jó néhány örökletes betegséget ki lehet küszöbölni.

A beültetés olyan orvosi eljárással történt, amellyel jó néhány örökletes betegséget ki lehet küszöbölni

"Az anya petesejtjéből eltávolították a sejtmagot - amely nem tartalmazza a betegség-géneket -, és elhelyezték ezt a sejtmagot egy másik nő petesejtjében, amelyből előzetesen a sejtmagot eltávolították. Ezt a hibridnek mondható petesejtet termékenyítették meg az apa hímivarsejtjével, majd ezt visszaültették az anya méhébe, akitől a sejtmag származott. Megszületett a gyerek, akinek eszerint tényleg három szülője van" - ismertette a folyamatot Falus András, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézetének professzora.

A mitokondriumok a plazmában található sejtszervecskék, a sejtek energiaközpontjai. Az emberi petesejt teljes örökítőanyagából, hárommilliárd bázispárból csupán 16 ezer található a mitokondriumban, a túlnyomó többség a sejtmagban helyezkedik el. A kör alakú mitokondriális DNS-ben mindössze öt gén található. Részletek!

A genetikus azt is bemutatta az InfoRádióban, hogy a gyermek milyen arányban örökli a három szülő tulajdonságait. Anyjától és apjától több mint húszezer gént, míg második anyjától mindössze 37 gént és egészségét nyeri a kisfiú. Felhívta a figyelmet, hogy az eljárás úgynevezett epigenetikai szinten még rejthet veszélyeket.

"Maga ez a beavatkozás óriási epigenetikai hatás. Ez azoknak a hatásoknak az összessége, amelyek nem a génekre, hanem a gének megszólalására hatnak. Ezek a megszólaltató hatások, a környezet hatásai az epigenetika" - fejtette ki Falus professzor.

Szerinte, amennyiben a kisfiú egészségesen nő fel, és a környezeti hatásoknak ellenálló felnőtt lesz belőle, valamint további kutatások is igazolják az eljárást, úgy ez a módszer engedélyezett lehet világszerte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra