Hormonmentes sorompók

Kiss Éva

A fogamzásgátlás egyre szélesebb eszköztárából ezúttal azokat válogattuk ki, amelyek alkalmazásához nem kell orvosi közreműködés, a patikákban vény nélkül beszerezhetők. Előírás szerint alkalmazva eredményesen védenek a nem kívánt terhesség ellen.

Szükségünk van a biztonságra

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a partneréért illetve saját magáért felelősséget érző, intelligens ember nem bízhatja teljesen a sorsra, a véletlenre azt, hogy az alkalmi vagy tartós kapcsolatban történő nemi együttlétnek nem lesz-e következménye egy esetlegesen megfogant gyermek. Persze, ha a születendő gyermeket a pár mindkét tagja várja, akarja, akkor lehet minden óvintézkedés nélkül, felhőtlenül örülni egymásnak, szeretni a másikban a még meg sem fogant közös gyermek lehetőségét is... de valljuk be, egy felnőtt férfi és nő életében csak néhányszor fordul elő, hogy szeretkezés közben tudatosan akar szülővé válni. Sőt, még a gyermekre nagyon vágyók esetében is előfordul, hogy éppen azért kell átmenetileg védekezniük, hogy a lehető legideálisabb időpontban, a magzat vagy az anya egészsége szempontjából a legkedvezőbb körülmények közt történjen a fogamzás. Szóval, védekezni a nem kívánt terhesség ellen, vagy tudatosan tervezni a reprodukciót lehet, kell... , de hogyan?
Egyre szaporodik a fogamzásgátlásra ajánlható módszerek, eszközök száma. Ezek egy része nagyobb előkészítést igényel: például a hormonális fogamzásgátló tablettákat orvos írhatja fel, laborvizsgálatokat is el kell végezni előtte, és csak a ciklus meghatározott napján lehet kezdeni a szedését, majd néhány hétig még tanácsos nem számítani a védelmére. A méhen belüli eszközöket, implantátumot, stb. pedig csak orvos helyezheti el, kórházi körülmények között. Gondolva azokra, akiknek az élethelyzetük ezt az előrelátást, felkészülést nem teszi lehetővé, vagy más okból, de azonnali biztonságra vágynak, ezúttal a rendelkezésre álló választékból azokat válogattuk ki, amelyek alkalmazásához nem kell orvosi közreműködés. Ezek a fogamzásgátló szerek a gyógyszertárakban recept nélkül kaphatók, és az sem lényegtelen, hogy bárki számára megfizethetőek, mégis megfelelő biztonságot nyújtanak.

Férfias védelem

Nemcsak gyógyszertárakban, hanem drogériákban, vegyes boltokban, élelmiszer-áruházakban, sőt, ma már sok közterületen felszerelt automatából is beszerezhető a szerte a világon legelterjedtebb fogamzásgátló eszköz, a gumi óvszer. Ez az egyetlen eszköz, amit a férfiak a partner közreműködése nélkül is "bevethetnek" a nem kívánt terhesség ellen. Bár nagyon sok házasságban vagy tartós kapcsolatban élő pár is alkalmazza, de a népszerűségét nem utolsósorban annak is köszönheti, hogy alkalmi kapcsolatokban, váratlan helyzetekben is "előránthatja" a kellően előrelátó férfi... Az AIDS elterjedése pedig annak is növelte jelentőségét, hogy a nemi úton fertőző betegségek ellen még mindig ez az egyszerű eszköz nyújtja a leghatékonyabb védelmet.

A sorompó lezárva...

A fogamzásgátlásnak sokféle lehetősége van, az egyik ezek közül az, hogy mechanikai eszközzel megakadályozzák a sperma méhüregbe való feljutását, vagyis a hímivarsejt és a petesejt találkozását. A férfiak részéről erre szolgál az óvszer, a nők pedig választhatnak a diafragmák, a fogamzásgátló szivacs, a méhszájsapkák, vagyis a hüvelyi mechanikus barrierek közül. Ezek közül a fogamzásgátló szivacs egy méretben kapható, de a többi kiválasztásához az orvosi vizsgálat során megállapított méretet is ismerni kell. Nincs erre szükség, ha a nő a kémiai hüvelyi védelmi szerek közül választ. Ezek azon az elven működnek, hogy egyrészt maguk is útját állják a hímivarsejteknek, másrészt hatóanyagukkal megbénítják, mozgásképtelenné teszik azokat, valamint megváltoztatják a hüvely PH értékét, így a spermiumok nem képesek a petesejtig eljutni, azt megtermékenyíteni. Spermaölő szert, spermicidet hab, zselé, krém, kúp, hüvelytabletta, tampon és film formájában lehet alkalmazni. Ezek a fogamzásgátló szerek megoldást jelenthetnek a rendszertelen nemi életet élők számára is, és mivel hormont nem tartalmaznak, így azok is élhetnek velük, akiknek betegségük, koruk vagy más ok (például szoptatás) miatt ellenjavallt a hormonális fogamzásgátló tabletta. Ugyanakkor sem a tárolásuk, sem diszkrét alkalmazásuk nem jelent gondot. Sem a véráramba, sem az anyatejbe nem kerülnek bele, nem befolyásolják sem a hüvelyflórát, sem a hüvely citológiáját.

Hogyan használhatók?

Érdemes áttanulmányozni az adott szer használati utasítását, hiszen csak az előírás szerinti alkalmazás nyújt megbízható védelmet, és eszközönként eltérés van az alkalmazás módja, a hatékonyság tartama között is. A kémiai barrierek egy részét applikátorral kell bejuttatni a hüvelybe, de például a hüvelykúp ujjal is biztonságosan felhelyezhető. A krém és tampon azonnal kifejti védő hatását, a kúp és a hüvelytabletta tíz perc múlva hatásos. A hüvelytabletta 3, a kúp 4, a krém 10 órára nyújt védelmet, a hüvelytampon hatása 24 óráig tart. Általában az ismételt közösülésnél újat kell felhelyezni (kivéve a hüvelytampont.) Az előírásszerű használathoz az is hozzátartozik, hogy a közösülés előtt és után 2-2 órával a kémiai barrierek használója szappannal ne mosakodjon, illetve hüvelyöblítést ne végezzen, mert a szappan még nyomokban is károsítja a kialakult védelmet.

Könnyen hozzáférhető előnyök

Létezik olyan, gyógyszertárakban vény nélkül kapható fogamzásgátló termékcsalád - krém, hüvelytabletta, hüvelykúp, vagy tampon formájában - amely rendkívül diszkréten használható, bármely formája elfér akár a piperetáskában is.
Ezek hormonmentes, a közösülés intimitását nem zavaró készítmények egyszerűen hozzáférhetőek, könnyen használhatóak, a Pearl-indexük mégis a legjobbak között van, 0,7 körüli értékű. A készítmények kiválasztásakor kérje a patikus tanácsát, mert a hatékonyságon kívül azt is érdemes figyelembe venni, hogy az alkalmazott forma mennyi idő múlva hat és mennyi ideig hatásos. A hormonmentes szerek nem kerülnek be a véráramba, nem okoznak súlygyarapodást, sem egyéb, a szervezet egészét érintő mellékhatást.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Foglalj orvost!
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban szombaton délelőtt továbbra is sok lesz felettünk a felhő, de nyugaton helyenként elvékonyodik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag