Használ-e az őssejt-terápia Vikinek?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Viki sérüléseit nagy valószínűséggel a születésekor kialakuló oxigénhiányos állapot okozta, ám a teljes igazságot máig sem ismerhették meg a szülők. Viki talán egy-két éves lehetett, amikor egy idegsebész körvonalazta, mi vár a családra, azaz hogy Viktória
kerekesszékben éli majd az életét.

A győrújbaráti Samu család utolsó szalmaszálként kapaszkodott az őssejt-terápiába, mint lehetőségbe. Ötmillió forintba került a
kezelés, a pénz a család, a civil szervezetek, a cégek és a jószándékú magánemberek adakozásának köszönhetően gyűlt össze. Öt hete ennek köszönhetően utazhatott a távoli országba Viktória, a kislány édesanyja és tolmács testvére. Délelőtt és
délután szinte mindig foglalkozott valaki a kislánnyal, úgyhogy az alváson kívül szinte semmi másra nem jutott idő. Az édesanya szerint rendkívül zavaró, hogy az orvostudomány is megosztott az őssejt terápiát illetően, bár aki a hangzoui klinikát választja, az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik. Ám azt még a kínaiak is
bevallják: akinek használ, nem tudják, pontosan, hogy miért, akinek nem haszmál, a miértjét ugyanígy homály fedi. Gerincbe és vénába is adhatják az őssejteket, amelyek két-három hónap elteltével épülnek be a szervezetbe és fejtik ki áldásos tevékenységüket. Viki
esetében azt, hogy a 9 éves kislány végre saját lábára állhasson.
Harcsás Judit
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt észak felől átmenetileg csökken a felhőzet, többfelé kiderül az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag