Gyógyhírek (5)

A szívbillentyű-operáció sokkal biztonságosabb, amikor két apró lukon hatol be a sebész a mellkasba. Az eljárás egy belga felmérés szerint 16-ról 3,8 százalékra csökkentette a műtét alatt vagy röviddel az után bekövetkező halálesetek arányát. A mellkasba juttatott apró operálóeszköz kamerát is tartalmaz, a sebész számítógép-képernyőn látja, hogyan dolgoznak az általa irányított miniatűr "kezek". (Circulation)

Inakban találtak őssejteket amerikai kutatók. A felfedezés azért meglepő, mert az eddigi őssejtlelőhelyek tápanyagokban és sejtekben gazdag szövetek, míg az újonnan felfedezett, az inak sejtszegény állományába ágyazódott őssejtek környékén kevés a tápanyagot szállító ér. A kutatók szerint a felfedezésnek jelentős terápiás következményei lehetnek, lehetővé téve nagyon lassan regenerálódó, sérült inak "kicserélését". (Nature Medicine)

A dohánytermékek eladását nem fogja vissza az áremelés, a leszokás inkább a szociális helyzettől függ - derült ki egy amerikai felmérésből. A kis keresetűeknél két nagy drágulása után is 27-30 százalékkal nőtt az eladás, míg a tehetősebbek körében 21-24 százalékos csökkenést észleltek. (The American Journal of Public Health)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra