Ezek a tünetek utalnak PCOS-re

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma az egyik leggyakoribb női meddőséget okozó tünetegyüttes, mely a teherbeesési nehézségeken kívül egyéb problémákat is okozhat. Időnként azonban nehezen ismerik fel, így a megfelelő terápia is várat magára. Milyen jelek esetén gyanakodjunk?

A PCOS összetett, a hormonális rendszert érintő betegség, ezért az egyik legszembetűnőbb tünet a rendszertelenmenstruáció(vagy éppen a menstruáció elmaradása). A hormonális egyensúly felborulása miatt a szervezetben megnőhet a tesztoszteron szintje, ez pedig befolyásolja a peteérést, illetve a meg nem termékenyített petesejt kilökődését.
A fokozott szőrnövekedés a testen és az arcon szintén a hormonális problémákra, vagyis a férfi hormonok túlzott mennyiségére utalhat. A sötétebb színű és sűrű szőrszálak az állon, a felső ajaknál, a karon, a lábszáron, a combokon, de akár a hason vagy a melleknél is megjelenhetnek.

Bár bizonyos területeken túl sok a felesleges szőrszál, a PCOS gyakran a hajszálak elvékonyodásával és súlyos hajhullással jár együtt. A szervezetben található, nagyobb mennyiségű tesztoszteron a hajhagymák működését is befolyásolja, a hatására az "összemegy", emiatt a haj növekedése lelassul, a hajszál pedig jelentősen meggyengül.

A pattanások megjelenése is utalhat PCOS-ra

A pattanások megjelenése is utalhat PCOS-ra

PCOS: tartsuk kordában a betegséget étkezéssel!

Nagyon fontos, hogy megértsük e bonyolult nevű rendellenesség hátterét, hiszen a PCOS a szülőkorban lévő nők nagyjából negyedét érinti. Tünetei megkeseríthetik a mindennapokat, és következményei egy egész életre hatással lehetnek. Kattintson!

A pattanásosság a tinédzser kor természetes velejárója, ám a súlyos akné 25 éves kor felett már gyanakvásra adhat okot, hiszen nagyon jól jelzi a szervezet hormonális egyensúlyának felbomlását. A tesztoszteron ugyanis jelentős mértékben fokozza a faggyúmirigyek működését, az arcbőr így zsíros és fénylő, és fájdalmas, gyulladt, nagy méretű pattanások is kialakulhatnak rajta.

Nagyon sok PCOS-ben szenvedő nőnél okoz komoly problémát a túlsúly (annak ellenére, hogy a betegek között lehetnek vékony testalkatúak is), illetve a fogyásra való képtelenség. A betegség hatására lelassul az anyagcsere, megváltozik a szénhidrát-anyagcsere is, megnövekszik a hasi zsír mennyisége. PCOS esetén a divatos diéták és edzésprogramok gyakran nem hoznak látványos eredményt.

A PCOS gyakran okozhat egy jellegzetes bőrelváltozást: az acanthosis nigricans sötét, enyhén megvastagodott foltokként jelentkezik, például a nyak, a homlok, a hónalj, a mellek, a combok, a lágyék vagy a térd környékén. Ez az inzulinszint változásaival és az inzulinrezisztenciával függ össze. A bőr színváltozásai mellett az érintett területeken apró, szemölcsre vagy vadhúsra emlékeztető kinövések is kialakulhatnak.

A policisztás ovárium szindróma gyakori kísérője a fokozott stressz, a hangulatingadozások és a depresszió. A hormonális problémák mellett a kellemetlen tünetek is fokozhatják a lelki gondok megjelenését, például az önbizalomhiány vagy a teherbeesési nehézségek. A szorongás és azalvászavarokis jellemző tünetek lehetnek.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32747

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország középső tájain változóan, délnyugaton és északkeleten erősen felhős lesz az ég, északkeleten kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag