Évente csaknem 40 őssejt transzplantáció Debrecenben

2003 óta száz betegen hajtottak végre úgynevezett autológ (saját donoros) őssejt átültetést.

Debrecenben 2003 óta száz betegen hajtottak végre úgynevezett autológ (saját donoros) őssejt átültetést az Orvos-és Egészségtudományi Centrum II. számú Belgyógyászati Klinikáján. Az eljárást három betegségcsoportban alkalmazzák - tudtuk meg annak kapcsán, hogy a Debreceni Egyetem Élettudományi Központjában szerdán rendezik meg a II. Transzplantációs szakmai napot.

Ehhez kötődően tájékoztatta a médiát az eddigi eredményekről dr. Udvardy Miklós egyetemi tanár, a Belgyógyászati Intézet igazgatója, dr. Boda Zoltán professzor, a II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója és dr. Kiss Attila docens, a Hemopoetikus Transzplantációs osztály vezetője.

A Hodgkin és Non-Hodgkin lymphoma mellett az őssejt transzplantációt Myeloma multiplex (a csontvelő plazmasejtjéből kiinduló, gyakran csonttörésekhez vezető betegség) esetén is alkalmazzák.

Az autológ transzplantációról megtudtuk, hogy előbb hagyományos módon próbálják meg elérni a tumormentes állapotot, majd egy kíméletes eljárással mobilizálják az őssejteket a csontvelőből a vérkeringésbe, ahonnan egy speciális készülék segítségével összegyűjtik.

Az úgynevezett CD34+ hemopoetikus őssejteket tartalmazó anyagot a legszigorúbb gyógyszergyártási és klinikai követelményeknek megfelelően a Sejtterápia Központban dolgozzák fel és fagyasztva tárolják.

Rendkívül steril körülmények között, a korszerűen kialakított transzplantációs kórtermekben juttatják vissza a szervezetbe az őssejteket, amelyek megtapadnak és biztosítják a normális vérképzést.

Mielőtt ez megtörténik, a beteg nagy dózisú, kondicionáló citosztatikus kezelést kap, ezzel az ép és a kóros csontvelői sejteket egyaránt elpusztítják.

A tartós javulást elősegítő módszerrel Debrecenben havonta három, évente maximum negyven kezelést végezhetnek. A Transzplantációs Központ előbb csak egy speciális kórteremmel rendelkezett, egy év múlva azonban további három kórtermet alakítottak ki.

A centrumban két kórteremben úgynevezett "allogén" (testvér-testvér, vagy idegen donoros) transzplantációt is végeznek.

2007-05-30 10:59

Forrás: Weborvos D.K.K.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra