Évek elteltével is kockázatot jelent a hormonpótlás

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A hormonpótló terápiában részesülő nők követéses vizsgálata emelkedett mellrákkockázatot talált körükben, amely még akkor is fennmaradt, amikor abbahagyták a gyógyszerek szedését - jelentették be a tanulmányt készítő kutatók.
A Women's Health Initiative (WHI) elnevezésű amerikai egészségmegőrzési programot 2002-ben idő előtt leállították, mert a 24 százalékkal megemelkedett mellrákkockázatot összefüggésbe hozták a terápiában alkalmazott kombinált, ösztrogént és progeszteront tartalmazó szerrel. Utóbbit azért adták az ösztrogén mellett, hogy a méhrák kialakulásának esélyét csökkentsék.
Az eredeti tanulmány azt találta, hogy a hormonkombinációt szedő nőknél megduplázódott a vérrögképződés esélye, valamint emelkedett a szélütés és a szívinfarktus kockázata is.
Az összesen 27 347, menopauza után lévő, 50 és 79 év közötti nőt bevonó vizsgálatsor végső következtetése az volt, hogy a hormonterápia hosszabb távon több káros következménnyel jár, mint előnnyel.
A két és fél éves utánkövetéses vizsgálat, melyet Gerardo Heiss, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa vezetett és amelynek eredménye az Amerikai Orvosi Szövetség lapjában jelent meg, 2005-ben értékelte 15 730 olyan nő egészségügyi adatait, akik kombinált hormonpótlásban részesültek korábban.
A nők emelkedett mellrákkockázata lényegében változatlanul megmaradt, miután felhagytak a hormonterápiával. A szívinfarktus, a vérrög képződés és a szélütés esélye azonban gyorsan az átlagos szintre csökkent a hormonpótlás leállítása után.
A kombinált terápia járulékos előnyei, a vastagbélrák kockázatának és a csonttörések előfordulásának csökkenése, szintén eltűntek a kezelés leállításával.
"Jó hír, hogy miután a nők abbahagyták a kombinált hormonterápiát, a szívbetegségek emelkedett kockázata megszűnt" - mondta Elizabeth Nabel, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete, az eredeti tanulmányt finanszírozó szervezet munkatársa.
"A megállapítások azonban azt is jelzik, hogy az ösztrogént és progeszteront szedő nők mellrák kockázata még évekkel később is emelkedett marad, miután abbahagyják a terápiát" - tette hozzá Nabel.
"A hormonok hatása a mellrák kialakulására hosszantartó" - mondta Leslie Ford, a Nemzeti Rákkutató Intézet rákmegelőzési részlegének munkatársa. "Ezek az eredmények megerősítik annak fontosságát, hogy a nők még akkor is rendszeresen végezzenek emlővizsgálatot és menjenek el mammográfiára, amikor abbahagyták a hormonpótlást."
A WHI tanulmány meglepő eredményei arra késztették a szakembereket, hogy a lehető legkisebb dózisban, a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák a hormonokat.
A hormonpótló készítményeket gyártó egyik gyógyszercég képviselője, Gary Stiles sajtótájékoztatójukon azzal kommentálta az új megállapításokat, hogy azoktól a nők még inkább összezavarodhatnak: a menopauza romboló tüneteit válasszák-e, mint a hőhullámok, éjszakai izzadás, a hüvely elgyengülése, vagy a mellrák kockázatának növekedését.
A gyógyszergyár szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy a tanulmányba bevont nők átlagéletkora 63 év volt, miközben a hormonpótlást inkább ötvenes éveikben alkalmazzák a nők. A tanulmány adataiból úgy tűnik, hogy az idősebb nőkre vonatkozó kockázatnövekedés nem feltétlenül érvényes a fiatalabb nőkre is - mondta Stiles.
STOP
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag