Ember születik?!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az otthon szülés körül kialakult hisztérikus és szélsőséges hangulat mögött nagyon sokféle, e vitában nem említett megközelítési lehetőség és figyelembe veendő szempont húzódik meg. Érthető, ha el nem is fogadható, hogy az otthon szülés mellett állást foglalók igyekeznek a kérdést leszűkíteni azokra a területekre, amelyek az általuk képviselt szelíd, kísért születés mellett szólnak, és óvakodnak véleményt mondani a jelenlegi orvosi, kórházi gyakorlatról. Így eltűnnek azok a nehezebben kommunikálható, vagy a nem érintettek és az e kérdésekről másképp gondolkodók számára nem érthető, vagy elfogadhatatlan szempontok, amelyek túlságosan "lelkizősnek, lilának" tűnhetnek. Nyilván nem akarnak a szükségesnél nagyobb támadási felületet adni, nem kívánnak hitvitákba bocsátkozni. Az is érthető, hogy a kórházi orvosok védik, amit tanultak, amiben hisznek, ami az érdekük, és aminek megváltoztatása sokféle veszélyt jelent számukra.
A feladat nem az, hogy "hazavigyük" vagy lakássá alakítsuk a kórházat, hanem, hogy az történjék, ami a gyereknek, a szülő nőnek és közvetve mindannyiunknak jó.
A várandósság, szülés és a szülés utáni néhány nap a szülővé válás, anya és gyerek megfelelő kötődése szempontjából meghatározó, és nehézségei később többnyire alig, vagy csak rendkívüli erőfeszítésekkel jóvátehető problémákat okozhatnak. Erről Magyarországon még mindig kevés szó esik. A WHO, az egészségügyi világszervezet részletes ajánlásokat készített arról, milyen szakmai segítséget kell adni ennek az időszaknak a boldog és tudatos megéléséhez. Nálunk ennek a kultúrája nagyon alacsony szintű, mint általában mindené, ahol nem a ráció, a tárgyi felszerelés, az anyagi háttér, hanem az érzelmek és a látszólag nehezen megfogható tényezők dominálnak. Az alapvető szemléleti konfliktus itt ragadható meg, ezt csak színezik az egyéb érdekellentétek.
A szülés Magyarországon többnyire még mindig olyan beavatkozás, amelyet a nő és a gyerek elszenved az egészségügyi személyzet professzionális segítségével, és amelyet rengeteg misztikus hit és félelem övez. Fejlődésnek azt tekintik a "modern" orvoslás képviselői, ha a várandós nő minden vizsgálatot és életmódra vonatkozó tanácsot komolyan vesz, ami kiszűri a lehetséges problémákat, ők pedig fájdalomcsillapítással, császármetszéssel segítik a mind biztonságosabb és legkevésbé traumatikus szülést, amiben a nő többnyire passzív, és csupán utasításokra reagál. A műtőben minden a szakszerűséget és a higiénét szolgálja, termelésszerűen, protokoll alapján zajlanak olyan vizsgálatok és adminisztrációs tevékenységek, amelyek ezt a felemelő és megismételhetetlen rövid időszakot tökéletesen elidegenítik, elűzik a pátoszt, a megindultságot. Állítólag az anya pihenését és a gyerek biztonságát szolgálják az első öt napban azzal, hogy a legtöbb helyen elkülönítik az újszülöttet, vagy az együttlétet a nappalokra korlátozzák, és ha a szoptatás nem megy jól vagy elég gyorsan, akkor pótlást, folyadékot adnak az újszülöttnek, miközben nem adnak módot rá, hogy szülő és gyerek tanulja, megértse egymást. Ez a folyamat arra tanít - és ebben a tekintetben remekül tükrözi az egészségügy és életünk szinte minden területét -, hogy ne tanuljunk meg felelősséget vállalni a saját életünkért, a velünk történtekért, ne legyünk értő, aktív résztvevők, hagyatkozzunk szakértőkre, akik persze majd magunkra hagynak, és szemrehányást tesznek, szankcionálnak, ha nem vagyunk képesek bizonytalan tartalmú elvárásoknak megfelelni.
A szülővé válás csak látszólag ösztönös és biológiai tevékenység. Azokat a késztetéseket, tudásokat, amelyeket atavisztikus módon hordozunk, többségükben rég felülírták a kialakult társadalmi és szakmai szabályok, berögzöttségek arról, hogy mi a jó és a helyes. Ráadásul ezek elég rapszodikusan és gyakran változnak is. Ha komolyan vesszük, hogy az anyai viselkedés, gondoskodás a legmeghatározóbb eleme életünknek, és a kora gyermekkori érzelmi elfogadás, szeretet alapozza meg későbbi sikereinket és kudarcainkat - erre komoly neurobiológiai bizonyítékok vannak -, akkor a legfontosabb teendőnk kompetenssé és tudatossá tenni a nőket, hogy ezt a szerepüket a lehető legjobban betölthessék. A gyermekkori érzelmi sérülések, traumák, életvezetési nehézségek az anyává válás rendkívül érzékeny időszakában viszonylag könynyen oldhatók, megfelelő szakmai segítséggel. Ennek hiányában válik patológiás terhessé, problémás vajúdóvá, aki nincs készen arra, hogy szülő legyen, és egy életre szóló elköteleződést vállaljon. Ha ezt a kiindulópontot az orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet elfogadná, akkor a vita alapvetően más irányt vehetne. Akkor a szülés nem silányulna technikai problémává, és a felkészülés nem szűkülne le a sok szomatikus vizsgálatra, figyelmeztetésre. Röviden annak a szemléletnek kellene érvényesülnie mindenki esetében, ami az otthon szülők fölkészítésében megvalósul, s aminek eredményeképpen jelentősen csökkenhet a szülési komplikációk, császármetszések, szülés utáni depressziók, szoptatási nehézségek és későbbi gondozási, nevelési problémák gyakorisága. Ez a történet tehát arról szól, hogy mit kell tennünk haladéktalanul annak érdekében, hogy a világ legtermészetesebb biológiai, lélektani folyamatát visszaadjuk azoknak, akiket illet, és kellő alázattal kísérjék ezt a folyamatot azok, akik szakemberként, segítőként rendelkezésre állnak.
Az orvos jelenléte sima lefolyású szülésnél - kórházi körülmények között is - indokolatlan, nálunk is csak a kitolás időszakában van jelen rövid időre az orvos. Külföldön azt mondják, hogy a szülő nő nagyon megijed, ha a szülőszobán orvost lát, mert az nagyon nagy bajt jelez. Az úgynevezett apás szülések vagy még inkább az együtt szülés alapvető funkciója éppen az, hogy az apajelölt vagy más családtag, barát legyen lelki társ és segítő a sokszor komoly fájdalmakkal és szorongásokkal teli időszakban, és csökkentse a magányérzetet. A legnagyobb szükség az értő figyelemre, a szülő nő szükségleteire való reagálásban rejlik. Ezért tűnik olyan érthetetlennek és ezoterikusnak sokak számára, hogy az alternatív szülést választók más szülési pozícióról, eltérő vajúdási szokásokról, háborítatlanságról beszélnek. Arról sem sok szó esik, hogy a jelenlegi leggyakoribb szülési pozíció, a szülőszékben fekvés ellentmond a gravitáció szabályainak, nehezíti a gyerek útját, fájdalmasabb, viszont kényelmes az orvosnak, és kellő távolságot tart a szülő nőtől.
A szülés utáni együttlét az újszülöttel nem fakszni és divat, hanem élettani és érzelmi szükséglete a babának és a mamának. A szülészeten töltött napok többnyire feleslegesek és értelmetlenek, mégsem beszélünk róla, hogyan lehetne a nemzetközi gyakorlatban természetes ambuláns szülést, egynapos szülészetet meghonosítani, általánossá tenni. Ez nemcsak a szülők és a gyerek érdeke lenne - a mielőbbi háborítatlan együttlétért -, hanem jelentős megtakarítást is jelentene a kórházaknak, mindannyiunknak. Fő kritérium, hogy a védőnői, gyermekorvosi, háziorvosi ellátás elérhető közelségben legyen, ez a feltétel pedig ma még biztosított, csak meg kellene állítani ezen ellátások színvonalának gyors romlását.
Logikusnak tűnik, hogy a vajúdás, a szülés alatti fájdalomcsillapítás vívmány, hiszen enyhíti a kétségkívül erős fájdalmakat. Csakhogy éppen ez a konstruktív fájás segíti a baba útját a szülőcsatornában, az anyát pedig az észlelésben, abban, hogy éppen mi a teendője. Árt tehát, aki hálássá és passzívvá teszi a szülő nőt azzal, hogy érzéketlenné teszi őt ebben a folyamatban. A gátmetszés helyetti felkészítés, torna és a szülés közbeni gátvédelem több odafigyelést, kliensi aktivitást igényel, és kevesebb orvosi tevékenységet, valamint kevesebb rémes utóhatást jelent. A szoptatás jelentősége, a hozzátáplálás veszélye még mindig nem elég világos, és ez is szorosan összefügg a felkészítés, a segítségnyújtás hiányával és mindazok érdekeltségével, akik az egyértelmű tiltás és szabályozás ellenére reklámozzák és terjesztik a tápszereket.
Az nem érv, hogy ma a nők többsége bízik orvosában, az egészségügyi intézményekben, és nem kívánja másképp megélni életének ezt a meghatározó szakaszát. Egyrészt ez merész kijelentés, amit kutatás nem igazol, másrészt információ és lehetőségek hiányában nehéz más utat választani, mint ami magától értetődőnek és könnyebbnek tűnik. Másrészt képtelen helyzet, amit a szülészek elértek, hogy tudniillik kizárólag őket lehet szabadon választani, azon az alapon, hogy a szülés bizalmi kérdés. Mintha nem lenne minden más orvosi beavatkozás is az.
Az otthon szülésről folytatott vita tehát azért olyan heves és ellentmondásos, mert nem az otthon szülésről, hanem arról szól, hogyan lehet ezt a meghatározó időszakot más felfogással megközelíteni. Ha lehetne, akkor talán több gyerek is születne, jóval kevesebb terhességi, szülési komplikáció, szövődmény lenne, csökkenne a teherbeesési nehézségek, veszélyeztetett terhességek, elvesztett babák és frusztrált, bizonytalan, kiszolgáltatott nők száma, és általában is másképpen gondolkodnánk az egészségről és a betegségről. Az egészségügyi szakszemélyzet megtanulná a más okból krízisben lévő anyák segítését is, kevesebben hagynák hátra újszülöttjüket, több felvilágosítást és segítséget kapnának a fogyatékkal született gyerekek szülei, segítenének elgyászolni az elvesztett babákat, és a koraszülött-ellátás esetén is legalább annyi figyelmet szentelnének az anya és a gyerekek lelki szükségleteinek, mint a fizikaiaknak.
Az egészségügyi reformnak ilyesféle kérdésekről kellene elsősorban szólnia. Hiszen a hatékonyságot az jelzi, hogy a kliensek - például a szülő nők, akik többnyire nem betegek, hanem szolgáltatást vesznek igénybe - mennyire elégedettek. Meg kell változtatni azt a tűrhetetlen helyzetet, hogy a kliensek csak elszenvedik a beavatkozásokat. A reformnak ahhoz a fölismeréshez kell elvezetnie, hogy senki nem tud minket meggyógyítani a saját tudatos közreműködésünk nélkül, hogy nekünk kell felelősen gazdálkodnunk az egészségünkkel. Az egészségügyi reform akkor lesz eredményes, ha az emberek majd tudni akarják, mi történik velük, miért és hogyan előzhetik meg a bajt. Ha megfelelő mennyiségű és minőségű információ birtokában közös döntést hozhatnak az orvossal arról, mi a legjobb nekik; és ha elterjed az a tudás, hogy szomatikus bajaink túlnyomó többsége lelki eredetű, s ez az eredet sokszor egészen a születés, a szülés időszakáig vezethető vissza.
Egy ilyen reformnak zászlóshajója lehetne a szülészet, mert az jelzi a legmarkánsabban a bajokat és a lehetséges megoldásokat.
A szerző szociológus
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +34 °C
Minimum:
+13, +21 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon növekedni, illetve vastagodni kezd a felhőzet, máshol még jellemzően derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag