Egerek bőrsejtjeiből állítottak elő őssejteket

Kövessen minket!

A tudósok nagy lépést tettek afelé, hogy méretre szabott őssejteket állítsanak elő anélkül, hogy embriókat pusztítsanak el. Japán kutatóknak sikerült egerek bőrsejtjeit úgy átprogramozniuk, hogy nem lehetett megkülönböztetni őket az embrionális őssejtektől - olvasható a Nature és a Stem Cell című folyóiratok internetes kiadásában.
Jelenleg még teljesen nyitott kérdés, hogy az eljárást emberi sejtek esetében is alkalmazni tudják-e, ezért a specialisták egybehangzóan óvnak mindenkit a túlzott reményektől.
Az új eljárás alapkövét Japánban tették le: Shinya Yamanaka és kutatótársai Kyotóban felfedezték, hogy a bőrsejtek felveszik az embriókban lévő őssejtek több tulajdonságát, ha egy vírus segítségével öröklési állományukba építenek négy gént, mégpedig az Oct4, a Sox2, a c-Myc és a Klf4 neveket viselő géneket. Az átprogramozás azonban ekkor még nem volt tökéletes, mert az így keletkező sejtek nem voltak képesek bármilyen testszövetté átalakulni, és különböztek a valódi őssejtektől is. A következő kísérlet során a kutatók ugyanazokat a géneket építették be a bőrsejtekbe, de megváltoztatták a sejtek kiválasztási kritériumait. Kizárólag olyan sejteket használtak, amelyekben kimutatható volt az Oct4 gén, és egy másik Nanog nevű gén, amely nélkülözhetetlen a sejtek sokoldalú működése szempontjából.
Ez a kísérlet már sikeres volt, az így létrehozott sejtek az intenzív vizsgálatok során sem különböztek a valódi őssejtektől - állítják a kutatók. Az új sejteket beinjekciózták egy fejlődő embrióba, amelyben képesek voltak minden testszövetet létrehozni, sőt átöröklődtek az egerek következő generációjába is.
Amennyiben az új módszer az emberi sejtek esetében is működőképes lenne, ennek segítségével szükség esetén minden ember számára létre lehetne hozni azokat az őssejteket, amelyek saját öröklési anyagát tartalmazzák, és ezáltal nem lökődnének ki a testszövetből. Ezzel megszűnne az a probléma, amely az etikai megfontolások mellett eddig a legnagyobb akadályt jelentette az őssejtek orvosi terápiás alkalmazásában. Mielőtt azonban erről egyáltalán gondolkodni lehetne, tisztázni kell néhány technikai kérdést - írják a tudósok. Így például egyáltalán nem problémamentes vírusokkal fertőzött sejteket juttatni egy élő szervezetbe, ugyanis ezekből gyakran daganatok alakulnak ki.
Az amerikai Harvard Egyetem kutatói ezzel párhuzamosan alkották meg a terápiás klónozás egy új változatát, amelynek segítségével ugyancsak méretre szabott őssejteket tudnak alkotni. A kutatók a sejtek öröklési anyagát megtermékenyített petesejtekbe juttatták, és ezzel a technikával minden esetben képesek lennének az őssejtek előállítására - írja a Nature című tudományos lap online változata.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Foglalj orvost!
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+4, +12 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag