Bővül a kórházon kívüli ellátás

Ma már több mint 170-féle beavatkozás végezhető el ebben a formában, elterjedése csökkentheti a várólistákat. Az OEP adatai szerint például a nőgyógyászati ellátások 63, az epekőzúzások 84, a kézsérülések 76, a pacemakerek (szívritmus-szabályozó készülékek) beültetésének 50 százalékát végzik el így, de bővül az urológiában is ez a fajta ellátás.

Megkétszerezi a tb által finanszírozott egynapos sebészeti ellátást, így évi 66 ezer beavatkozást tesz lehetővé a most lezárult pályázat - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Horváth Ágnes. Az egészségügyi miniszter közölte: felhívásukra 103 intézmény jelentkezett, a 46 győztes évi 3,3 milliárd forintot kap erre a célra. A nyertesek között városi kórházak, rendelőintézetek, fővárosi intézmények, magánklinikák vannak.

Lapunk érdeklődésére elmondta: az volt a céljuk, hogy olyan intézmények kapjanak lehetőséget, amelyeknek nincs más esélyük. Köztük azok - így a Szent Rókus Kórház -, ahol áprilisban megszűnt az aktív betegellátás. A pályázóknak szigorú egészségügyi feltételeket, kórházi hátteret kell biztosítani, ahol rossz minőségű ellátást nyújtanak, visszavonja a velük kötött szerződést az OEP.

A szaktárca szerint szemléletváltásra van szükség. Hiszen egy 2004-es statisztika szerint Angliában és Dániában a műtétek több mint felét végezték el így, nálunk két százalékát. S ugyan azóta már nálunk is nőtt ez az arány, de bőven van tartalék. Horváth Ágnes például utalt rá: az évi 27 ezer szívkatéterezés többségét a kórházakban elvégezhetnék egynapos ellátásban, ám csak 1300 beteget engednek haza a beavatkozás vagy az azt követő napon. Pedig ma már több mint 170-féle beavatkozás végezhető el ebben a formában, elterjedése csökkentheti a várólistákat. Az OEP adatai szerint például a nőgyógyászati ellátások 63, az epekőzúzások 84, a kézsérülések 76, a pacemakerek (szívritmus-szabályozó készülékek) beültetésének 50 százalékát végzik el így, de bővül az urológiában is ez a fajta ellátás.

Göncz Kinga az uniós csúcsról

A külügyminiszter tájékoztatójában jelentősnek minősítette a hét végi uniós tanácskozást, ahol az EU tagállamainak kormányfői egyetértettek a közösség új szerződésének alapelveiben.

Göncz Kinga szerint külön eredmény, hogy a kisebbségi jogok kérdése is bekerült a dokumentumtervezetbe, amelyről júliusban kormányközi konferencia kezdődik.

(2007.06.28. 13:06)

NTE - Világgazdaság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra