Azonnal betiltanák a női körülmetélést

Az afrikai országoknak keményebben kell dolgozniuk azért, hogy betiltsák a nőinemiszerv-csonkítást - nyilatkozta Chantal Compoare, Burkina Faso first ladyje.

"Arra kérek minden afrikai államot, hogy minden szinten együttműködve gyorsítsák fel a nőinemiszerv-csonkítás gyakorlatának megszüntetését" - mondta Compoare a témában rendezett nemzetközi konferencia résztvevőinek.

Emma Bonino, az olasz szenátus elnökhelyettese bejelentette, azt szeretné, hogy az ENSZ Közgyűlés fogadjon el egy olyan határozatot, amely elítéli a női körülmetélés néven is ismert gyakorlatot.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nőinemiszerv-csonkítást vallási vagy kulturális okokból Afrika, Ázsia és a Közel-Kelet bizonyos területein hajtanak végre. Az eljárás során a külső nemiszerveket részlegesen vagy teljesen eltávolítják. A beavatkozás miatt fellépő vérzés, illetve később, a szülés során kialakuló szövődmények következtében halált okozhat. Ezen kívül a fertőzés, a húgyúti betegségek és a mentális trauma veszélye is fennáll.

A WHO becslése szerint eddig világszerte 100-140 millió nőn hajtottak végre ilyen jellegű beavatkozást.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra