Az elhízás emlőrákot okozhat, főleg változókorban!

A túlsúly hajlamosít az emlőrák kialakulására. Jó hír azonban, hogy napi 30-60 perc testmozgással kivédhető a kockázat.

Emlőrák

Sokak által vizsgált, hogy hogyan és miért függ össze a kövérség és a fokozott emlőrákrizikó. Az Egyesült Államokban 2008-ban 182500-ra becsülik az invazív emlőtumorok diagnózisának számát. Az Amerikai Rák Társaság szerint idén 40480-an fognak belehalni a betegségbe. Jelenleg körülbelül 2,5 millió olyan nő él az Államokban, aki túlélte a mellrákot.

Az elhízás általában növeli a rosszindulatú daganatos megbetegedések rizikóját, ám az emlőrák esetében emellett rövidíti az élettartamot, és hajlamosít a betegség kiújulására is. Egy a Texasi Egyetem houstoni M. D. Anderson Rákközpontjában zajló kutatásból kiderült, hogy a harmadik stádiumú lokálisan előrehaladott emlőrákbetegek kétharmada túlsúlyos. A kövér betegek körében nagyobb arányban állapítottak meg gyulladásos emlőrákot, mely egyébként ritkább, ám a prognózisa rosszabb. Egyesek szerint mindez annak köszönhető, hogy az elhízott betegek esetében nehezebb diagnosztizálni a daganatokat, ezért későbbi stádiumban fedezik fel a betegséget. Emellett a kövérség következtében ingadozhatnak egyes hormonok szintjei is, melyek szintén összefügghetnek a rosszindulatú emlődaganatok kialakulásával. A nehezebb betegeknek magasabb az ösztrogénszintjük, magyarázta Dr. Jennifer A. Ligibel, a bostoni Dana-Farber Rákintézet kutatója. "Más tanulmányok szerint a magas inzulinszint növeli a rák kiújulásának gyakoriságát" - folytatta.

Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy az elhízott nők ritkábban járnak el az emlő- és a méhnyakrákszűrésre, ami szintén hozzájárulhat a jelenséghez. Fontos hangsúlyozni, hogy különösen a menopauza, vagyis a változókor idején kell odafigyelni a nőknek a testsúlyukra. Ilyenkor ugyanis az elhízás különösen növeli a mellrák kockázatát, vélhetően az emelkedett ösztrogénszintnek köszönhetően, mondta el Colleen Doyle, az Amerikai Rák Társaság táplálkozási és testmozgásügyi igazgatója. Doyle felhívta azonban a figyelmet, hogy a vizsgálatok szerint napi 30-60 perc közepes-erős intenzitású testmozgás már csökkenti a rizikót.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra