A mellimplantátumok legnagyobb veszélye

Összefüggést mutattak ki egy rendkívül ritka rákos megbetegedés kialakulása és a mellbe helyezett implantátumok között. Az Egyesült Államokban kilenc nő életét vesztette nagysejtes anaplasztikus limfóma (ALCL) miatt.

A non-Hodgkin limfóma egyik fajtájaként számon tartott betegség a mellimplantátumok körül kialakulhat a bőrben vagy a nyirokcsomókban is. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) szerint a beültetésen átesett nők esetében ennek kockázata jóval magasabb, mint másoknál, de összességében náluk is alacsonynak mondható a rizikó. Világszerte megközelítőleg 10-11 millió nő hord implantátumokat, de évente kevesebb mint 10 páciensnél diagnosztizálják csupán az ALCL-t. Egy tanulmány a ráktípus előfordulási gyakoriságát 1:300000-re becsüli.

A mellimplantátumok összefüggésben állhatnak egy ritka rákos megbetegedéssel
A mellimplantátumok összefüggésben állhatnak egy ritka rákos megbetegedéssel

Az FDA először 2011-ben vetette fel a lehetőségét, hogy alacsony valószínűséggel ugyan, de az implantátumok beültetését követően kialakulhat rákos elváltozás. Az azóta eltelt időben összesen 359 gyanús esetről érkezett jelzés a hatósághoz, ezekből kilenc az érintett betegek halálával végződött.

A nagysejtes anaplasztikus limfóma általában csak lassan fejlődik, ha pedig korai stádiumban fedezik fel, akkor jó eséllyel gyógyítható. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a szilikonos implantátumok valamivel nagyobb veszélyt hordoznak magukban, mint a sóoldatos típusba tartozók.

A mellimplantátumok továbbra is rendkívül népszerűek. A műtéti eljárások között ez a leggyakoribb szépészeti beavatkozás az Egyesült Államokban, ahol csak a tavalyi évben több mint 290 ezer nő feküdt kés alá ilyen célból. Az FDA azt javasolja, hogy mindenki, aki az operáció mellett dönt, először tájékozódjon a kockázatokról és az implantátumok különböző típusainak előnyeiről. Akik pedig már átestek a beültetésen, ellenőrizzék gyakran a mellüket az esetleges apró elváltozások végett, továbbá vegyenek részt rendszeresen az orvosaik által javasolt rutinvizsgálatokon (mammográfián, MRI-n).

Forrás: CNN

A Non-Hodgkin-limfóma sokféle kórképet magába foglaló betegségcsoport, amely a nyirokszövet speciális fehérvérsejtjei, az úgynevezett B- vagy T-limfociták rosszindulatú daganatos megbetegedése. Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra