A Kenézy-kórház a reform nagy vesztese

A drasztikus, közel negyvenszázalékos ágyszámcsökkentés különösen a belgyógyászatot és a szülészetet sújtja, de jelentősen visszaveti a szemészeti osztályt is.

A helyzet Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök szerint annyira reménytelen, hogy kérdéses, fenn lehet-e tartani egyáltalán a kórházat. Néhány évvel ezelőtt a Kenézy még az ország legjobb tíz kórháza között foglalt helyet, 2002-ben, a fideszes megyei vezetés leköszöntekor csaknem hétszázmillió forint megtakarítással büszkélkedhetett. Ehhez képest tavaly már havi százhatvanmillió forintos hiánnyal kellett megküzdenie az intézménynek, a rövid lejáratú kiegyenlítetlen kötelezettségek összege elérte az 1,3 milliárd forintot.

Rácz Róbert szerint az ijesztő hiány alapvetően két okra vezethető vissza, az egyik a hozzá nem értő gazdálkodás a szocialista vezetésű megyei önkormányzat és a kórházi menedzsment részéről. A másik, legalább ilyen súlyú ok pedig a kormányzat tavaly nyári finanszírozási reformja, aminek következtében a tb által kifizetett pénzek mélyen alulmúlták a kórház által ténylegesen nyújtott szolgáltatások ellenértékét.

Nemrégiben tumoros betegeket kellett elküldeni kezelésről, mert a Kenézy-nek nem volt fedezete a drága beavatkozások elvégzésére. Ónodi-Szűcs Zoltán megbízott főigazgató tájékoztatása szerint ezekre a kezelésekre januárban kilencmillió forint járt a kórháznak, a ténylegesen elvégzett beavatkozások azonban 16 millió forintba kerültek.

Az egészségügyi államtitkár, mintha mit sem tudna a megszorításokról és a tényleges igényt mélyen alulmúló teljesítményvolumen-korlátról, vizsgálatot rendelt el a Kenézyben annak kiderítésére, miért is kellett elküldeni a betegeket.

Hajdú-Bihar megyében mindössze három kórház van. Az ágyszámot mindegyikben drasztikusan csökkentették. A kiemelt intézmények közé sorolt klinika még tavaly önként épített le négyszáz ágyat. A berettyóújfalui kórház aktív ágyait mintegy kétszázzal csökkentették, a Kenézyben pedig szintén mintegy négyszáz ágy elvonásával kell számolni. A környező megyékben közel sem volt ilyen mértékű az egészségügyi intézmények ágyszámcsökkentése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra