A hormonpótlás nagy mértékben növeli a mellrák kockázatát

Washington, 2008. január 15. (MTI/Reuters) - Mindössze három éves hormonpótlás négyszeresére növeli a mellrák egy ritkább típusának veszélyét - állítják amerikai kutatók.

Több tucat tanulmány foglalkozott már azzal, milyen veszélyekkel jár a nők változókori tüneteinek enyhítésére adott hormonpótlás. Az eddigi kutatási eredmények alapján az orvosok feltételezték, hogy legalább öt évnyi összetett hormonterápia után kell csak a mellrák kockázatának növekedésével számolni.

Christopher Li és csoportja tanulmányozta elsőként a tejtermelő lebenykékből kiinduló, úgynevezett lobuláris emlőrák és a kombinált, ösztrogén-progeszteron hormonterápia kapcsolatát. A lobuláris emlőtumorok az összes mellráknak mintegy 10 százalékát teszik ki. Terjedése, szóródása gyors, úgynevezett invazív típusú rák.

Li kutatócsoportja 1500 menopauza utáni nőt vizsgált, akik közül 1044-nek volt mellrákja, 469-nek pedig nem.

Úgy találták, hogy azok a nők, akik a felmérés időpontjában is kombinált hormonterápia alatt álltak, háromszor nagyobb eséllyel voltak a daganattal élők között. Azoknak, akik három évnél régebben szedték a hormonokat, legalább háromszor nagyobb kockázata volt a lobuláris rákra.

Az invazív lobuláris rákesetek száma 52 százalékkal nőtt 1987 és 1999 között az Egyesült Államokban. A duktális karcinóma (a tejkivezető csövecskékből kiinduló mellrák) aránya ugyanebben az időszakban 3 százalékkal nőtt, míg az összetett, lobuláris-duktális esetek aránya 96 százalékkal.

A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című szakfolyóirat januári számában megjelent tanulmány szerzői összefüggést látnak az esetszámok növekedése és a gyakrabban alkalmazott kombinált hormonpótlás között.

Egy 2002-es átfogó felmérés ingatta meg azt a korábbi hitet, hogy a hormonpótlás kedvező a krónikus betegségek, főként a szívbetegségek megelőzése szempontjából. Azóta több tanulmány utalt arra, hogy a kombinált hormonpótlás növelheti a petefészek- és mellrák, valamint a stroke kockázatát.

A felmérés nyilvánosságra kerülése óta ritkábban alkalmazzák az összetett hormonpótlást a változókori tünetek enyhítésére az Egyesült Államokban. A mellrákos esetek száma 2001 és 2004 között 8,6 százalékkal csökkent, vélhetően nem függetlenül a hormonpótlás alkalmazásának visszaszorulásától.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a friss adatok nem jelentik a hormonpótlás teljes elvetését, szükségességét minden esetben a szakorvosnak kell mérlegelni a várható előnyök és az ismert kockázatok figyelembe vételével.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra