Már 24 éves kortól csökken az agy teljesítménye

Kanadai tudósok a korábbitól eltérő módszert használva kimutatták, hogy már 24 éves kortól lassul az emberi agy. Ugyanakkor az idősebbek nem feltétlenül teljesítenek rosszabbul bizonyos helyzetekben.

A kognitív (agyi, gondolkodási) teljesítmény már 24 éves kortól kezdve csökken - állapították meg kanadai tudósok. Módszerük azonban nem a hagyományos intelligenciateszteken alapult, hanem videojátékokon. A Starcraft 2-t lehet "valós idejű stratégiai játéknak" is nevezni, de hívhatjuk egyszerűen háborús játéknak is. Itt különböző képességekkel, taktikával és stratégiával léphetnek fel a felhasználók.

Éppen ezért - bár a fiatalabbak gyorsabbak -, az idősebbek könnyen kiegyenlíthetik a hátrányukat: taktikusabb, vagy átgondoltabb stratégiával, alternatív gondolkodással győzhetnek is akár.

A Simon Fraser Egyetem kutatói, Mark Blair vezetésével erre a megállapításra jutottak a kanadai Burnaby-ben. 3300 kísérleti alanyukat kérték fel arra, hogy játszanak a számítógépes játékkal, a Starcraft 2 -vel. A próbálkozók 16 és 44 év közöttiek voltak. Az adatok kiértékelésénél a legfontosabb szempont az volt, hogy miként és főleg milyen gyorsan reagálnak a játékosok az ellenfélre.

Már 24 éves kortól lassul az agy (Fotó: Europress)

A 24 évesnél idősebb játékosok lassabban reagáltak, állítja a tanulmány társszerzője a német Die Welt szerint. Márpedig a sebesség döntő fontosságú a teljesítmény szempontjából. Az idősebb résztvevők lassabbak voltak, de egyszerű stratégiákat fejlesztettek ki, és így bizonyos helyeken hatékonyabban küzdöttek.

Hogy mindez mennyire ültethető át a gyakorlatba, és a valóságban is hasonlóak-e a tendenciák, az persze kérdés. Egy német szakértő, Simone Kühn, a Max Planck Kutatóintézet munkatársa érdekesnek tartotta a kísérletet, de rámutatott arra, hogy hasonló vizsgálatokat már végeztek laboratóriumokban. Így a reakcióidő lassulása a kor előrehaladtával nem újdonság. Ez a képesség azonban csak az egyik aspektusa az emberi intellektusnak , magyarázta. A "kristályos", kikristályosodott intelligencia tartósabb, vagyis kevésbé változik az életkorral, mert ez a fogalmi gondolkodáson alapul.

Ugyanakkor bizonyos tekintetben már korábban elindul a hanyatlás. A szellemi és fizikai terhelhetőség csúcsa 18 és 21 év között van. Így a látás, a hallás, az észlelés és a koncentrálási képesség is romlik. Szintén csökken a férfi nemi hormon, a tesztoszteron termelődése - erről Wolfgang Bühmann beszélt, a német urológusok szövetségének szóvivője. Bühmann is úgy véli azonban, hogy magasabb életkorban a tapasztalat és az ész közösen kiegyenlítheti ezeket a hátrányokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra