Helyreállítja belső óránkat a zöld fény

A zöld fény képes belső óránkat helyreállítani és új kutatások szerint megváltoztathatja az alvással kapcsolatos hormonális reakciókat.

A felfedezés a Bostoni Brigham and Women's Kórház kutatócsoport vizsgálataiból ered. Korábbi eredmények szerint a szem látástól függetlenül érzékeli a fényt, aminek kiteszik. Az úgynevezett "nem-vizuális" reakciókat korábban a kék fény hatásával kötötték össze.

A szem fotoreceptor rendszere a szem idegsejt rétegében található és elkülönül a látvány feldolgozásáért felelős részektől. Ez a rendszer speciális sejtek központja, amelyek észlelik és elnyelik a kék fényt, így okozva változást az alany belső cirkadián órájában. A cirkadián óra - más néven "biológia óra" - az élőlény saját belső időmérő rendszere, amit egyes külső ingerek befolyásolhatnak. A legfontosabb közülük a napfény.

A kék fényről azt is tudjuk, hogy képes fokozott éberséget produkálni azáltal, hogy visszaszorítja az alvást elősegítő melatonin hormont. Ezek a megfigyelések vezettek ahhoz, hogy alkalmazzák a kék fényt terápiás kezeléseknél. Elsősorban cirkadián ritmusok miatt keletkezett alvászavarok, valamint a szezonális affektív zavarok kezelésére használják.

A Brigham and Women's Kórházban rendezett sajtótájékoztatón Steven Lockley vezető kutató így nyilatkozott: "az elmúlt évtizedben több - az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatósága (FDA) által nem engedélyezett - készüléket forgalmaznak, amelyek kék fényt alkalmaznak terápiás kezelésre. Ilyen például a kék fény doboz, amit a szezonális affektív problémák és cirkadián ritmusok miatti alvászavarok kezelésére használnak, illetve a szemüveg, ami blokkolja a kék fényt. Az eredmények arra utalnak, hogy nem csak a kék fényt kell számításba vennünk, amikor azt figyeljük, hogyan hat a fény a cirkadián ritmusokra, hormonokra és éberségre, hanem más látható hullámhosszokat is, mint a zöld fény."

Egy kilenc napos tanulmány során 52 egészséges önkéntes naponta 6.5 órán keresztül vagy kék, vagy zöld fénynek volt kitéve. Ez előtt olyan körülmények közt voltak, ami egy éjszakai műszakban végzett munkára emlékeztetett. A kísérlet helyszínén semmilyen nappalra emlékeztető berendezést nem hagytak.

A kutatócsapat megfigyelte, hogy a leginkább a kék fény befolyásolja a melatoninszintet és a biológiai órát. Azonban a zöld fény is képes nem-vizuális reakciókat előidézni.

A cikket a Science Translational Medicine című folyóirat májusi számában olvashatják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra