Forgalmas út mellett ezért nem jó lakni

A nagy forgalmú utak mentén élőknél nagyobb a demencia kialakulásának kockázata kanadai kutatók frissen megjelent tanulmánya szerint.

A kutatók, akik 11 éven át, 2001 és 2012 között kísértek figyelemmel csaknem kétmillió kanadai lakost, azt állapították meg, hogy a forgalom miatti légszennyezettség és zaj is okolható a szellemi képességek hanyatlásáért. Ez idő alatt 243 ezer 611 demenciás esetet diagnosztizáltak.

Budapest forgalom
Forgalmas útszakasz Budapesten. Veszélyes közelség

A Lancet orvosi folyóiratban publikált tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a demens esetek 7-11 százalékáért a forgalom lehet a felelős azoknál az embereknél, akik egy forgalmas út 50 méteres körzetében élnek. Az úttól 50 és 100 méter közötti távolságra élőknél 4 százalékkal nőtt a kockázat, a forgalomtól 101-200 méterre lakóknál pedig 2 százalékos rizikóemelkedést találtak. A tudósok más kockázati tényezőket is figyelembe vettek, köztük a szegénységet, az elhízást , az iskolai végzettséget és a dohányzást is, hogy kiegyensúlyozottabb képet kapjanak.

A népsűrűség növekedése és az urbanizáció miatt egyre többen élnek a forgalmas utak közelében, így még a demencia kockázatának mérsékelt növekedése is komoly közegészségügyi problémát okozhat - mondta Hong Chen, az ontariói közegészségügyi szervezet (PHO) kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Szerinte további kutatásokra van szükség a kapcsolat megértéséhez, különösen a forgalom különböző következményei - légszennyezés , zaj - hatásainak vizsgálatával kapcsolatban.

A tanulmány szerint a zajnak , a levegőben szálló ultrafinom részecskéknek, a nitrogén-oxidoknak és a gumikról leváló részecskéknek is közük lehet a demenciakockázat növekedéséhez. A tudósok azonban a tanulmányban csak azt térképezték fel, hogy a demensek hol élnek, azt még nem tudták bizonyítani, hogy a forgalmas utak közelsége okozza a betegséget.

A kutatók vizsgálták a sűrű forgalom és egyéb súlyos idegrendszeri betegségek, a Parkinson-kór és a szklerózis multiplex kialakulása közötti esetleges összefüggéseket is, ezeknek a betegségeknek az esetében azonban a forgalmas út közelsége nem jelentett kockázatnövekedést. A BBC News által megszólaltatott brit szakértő, Tom Dening, a Nottinghami Egyetem Demenciaközpontjának igazgatója "érdekesnek és provokatívnak" nevezte a tanulmányt.

Egy 2010-es felmérés szerint Európában nem a rák, az AIDS vagy épp az influenza kezelése kerül a legtöbbe, hanem a depresszió és az időskori szellemi hanyatlás, vagyis a demencia viszi el a legtöbb pénzt. Az utóbbi önmagában 105 milliárd eurót, és ezzel sokkal inkább kezelendőnek tartott dolgokat előz meg, mint az agyvérzés, különböző függőségek vagy épp a fejfájás. Részletek!

"Valószínű, hogy a kipufogógázok okozta légszennyezés hozzájárulhat az agy megbetegedéséhez, ami idővel esetleg növeli a demencia kockázatát. Ez persze majd fokozza az emberek nyugtalanságát, akik a nagy forgalmú utak közelében élnek. Súlyosan szennyezett levegőjű környezetben lakni vitán felül rendkívül kellemetlen, nehéz lenne azt feltételezni, hogy ez bárkinek jó lehet" - mondta Dening.

Világszerte megközelítőleg 50 millió ember szenved demenciában. Az emlékezet és a szellemi képességek hanyatlásával járó betegség okait azonban egyelőre nem sikerült megállapítani. Szakemberek szerint a demencia kockázata egészséges életmóddal, a dohányzás elhagyásával, testmozgással és egészséges étkezéssel csökkenthető legjobban.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra