Ez is Alzheimer-kórt okozhat!

Az évek, évtizedek során fokozatosan romló agyi keringés Alzheimer-kórt válthat ki.

Alzheimer-kór

Eddig rejtély volt számunkra, mi váltja ki az elbutulást okozó betegséget, annak ellenére, hogy a kialakulás mechanizmusát pontosan ismerjük. Az új kutatás azt mutatja, hogy a vér által szállított glukóz túl alacsony szintje egy biokémiai láncreakciót vált ki, amelynek eredményeképp az idegsejteket károsító fehérjék felszaporodnak és kialakul az Alzheimer-kór.

"Ez egy jelentős felfedezés, mivel azt sugallja, hogy ha javítjuk az agyi keringést, eredményesen megelőzhetjük vagy kezelhetjük a betegséget" - mondta el Robert Vassar, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának professzora, a tanulmány vezető szerzője. A mozgás, a koleszterinbevitel csökkentése és a magas vérnyomás kezelése mind olyan tényezők, amelyek további védelmet jelenthetnek, tette hozzá Vassar. "Ha elég korán kezdik az emberek, talán megelőzhetik a betegséget" - olvashatjuk a professzor közleményében. Azoknál, akiknél már a beszűkült erek tünetei mutatkoznak, a véráramlást segítő értágítók szedése segíthet, hogy az éltető oxigén és glukóz eljusson az agyba.

Egereken és embereken végzett kísérletek alapján Vassar és munkatársai kimutatták, hogy a csökkent vérátáramlás megváltoztatja az elF2alfa fehérjét. Megváltozott alakjában az a fehérje növeli annak az enzimnek az aktivitását, amely a szövetszálhoz hasonló csomókat alkotó amyloid béta protein termelését szabályozza, ez az idegsejteken kívül képződik és zavarja a jelátvitelt. Vassar egy évtizede fedezte fel a BACE1 enzim kulcsszerepét az Alzheimer-kór kialakulásában.

Az új tanulmány megnyitja az utat olyan gyógyszerek fejlesztése felé, amelyek az elF2alfa fehérjét gátolják, így blokkolják a betegséghez vezető biokémiai folyamatot. Azt is sugallja, hogy az Alzheimer-kór ugyanannak az energiaelvonásnak az eredménye lehet, mint ami stroke esetében is előfordul. Ahelyett, hogy elpusztulnának, az agysejtek a BACE1 enzim aktivitásának növelésével válaszolnak, amely rövid távon védelmet jelent, ám hosszabb távon károsodást hoz.

"A stroke egy olyan gát, amely gátolja a véráramlást és sejthalált hoz létre egy akut, drámai esemény keretében" - magyarázta Vassar. "Amiről itt szó van, az egy lassú, évekig tartó károsító folyamat, az emberek csak enyhe szív-érrendszeri betegségben szenvednek. Ez olyan enyhe, hogy észre sem veszik, ám az idők folyamán kifejti hatását, mivel a véráramlás krónikus romlását okozza."

Az Alzheimer-kór az agy degeneratív elváltozása, jellemző tünetei a feledékenység és az elbutulás. Oka az agy számos régiójában történő jelentős sejtpusztulás, amelyet az amyloid fehérjék felszaporodása okoz. A betegség leggyakrabban az időseknél fordul elő, ám néhány genetikai változatról kimutatták, hogy fokozza a kockázatot.

Világszerte jelenleg 24 millió ember érintett a betegségben, ez a WHO szerint 2020-ra 42 millióra, 2040-re pedig 81 millióra emelkedik majd.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra