Éhen hal az agy

Kutatók szerint az emberi szem segíthet megérteni, hogy a malária egyik akut formája hogyan támadja meg az agyat. A felfedezés megnyithatja az utat a betegség új és jobb gyógymódjainak kidolgozása felé.

A szúnyogok által terjesztett betegség számos terápiával szemben rezisztenssé vált már, az oltóanyag kifejlesztése pedig lassan halad.

Az agysejtek elhalását okozó folyamat megértése ezért is jelent fontos mérföldkövet a betegség kezelésében. Cerebrális (agyi) maláriában szenvedő betegek szemének vizsgálata során a kutatók apró agyi érelzáródásokat figyeltek meg, amelyek következtében szerintük az agysejtek "éhen halnak", azaz nem kapnak elegendő vért és oxigént, ami végső soron kómához, majd halálhoz vezet.

Mindez arra enged következtetni, hogy keringésjavító gyógyszerek, például sztatinok alkalmazásával, olyan kezelési sémákat lehet kidolgozni, amelyekkel a malária ezen, főleg gyermekeket érintő formája leküzdhető lehet.

A kutatást vezető Nick Beare, a Royal Liverpool Egyetemi Kórház munkatársa elmondta, az eddigi terápiákkal az a fő gond, hogy kizárólag a parazitát veszik célba, és nem tudnak mit kezdeni a kómát és halált előidéző tényezőkkel. A kutatócsoport Journal of Infectious Diseases című szakfolyóiratban közölt tanulmánya arról számol be, hogy a vizsgálat Malawiban 34, cerebrális malária gyanújával kórházba utalt gyermek bevonásával zajlott. A gyermekek karjába olyan kontrasztanyagot fecskendeztek, amely a retina ereibe jutva láthatóvá tette az említett elzáródásokat. Beare szerint ez az "agyba vágott ablak" mutatta meg, hogy miért ilyen halálos a malária ezen változata.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint 2006-ban világszerte, de főként Afrikában, 881 ezren haltak meg maláriában, a fertőzöttek száma pedig 247 millió volt, azonban egyes szakértők szerint ezek a számok még mindig alulbecsülik a probléma komolyságát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra