Egy vérvizsgálattal kimutatható lesz az Alzheimer-kór

Forradalmi jelentőségű diagnosztikai módszert dolgoztak ki a tudósok az Alzheimer-kór korai felismerésére: egy vérvizsgálat kimutatja, veszélyeztetett-e a páciens, már hat évvel azelőtt, hogy szervezetében kifejlődne a betegség.

Az új módszerrel megelőzhető, de legalábbis késleltethető a kór kialakulása: a páciensek esélyt kapnak arra, hogy változtassanak életmódjukon, táplálkozásukon, az orvosok pedig hamar megkezdhetik a kezelést.

A teszt azoknak lehet leginkább segítségére, akiknek családjában gyakori az Alzheimer-kór, és használával pontosan megállapítható, ha valakinél a feledékenység valóban ennek a betegségnek a jele, vagy csak egyszerű memóriazavar.

Máris vannak azonban olyanok Nagy-Britanniában, akik tartanak a biztosítótársaságok reakciójától. Szerintük elképzelhető, hogy azoknak a betegeknek, akikről kiderül, hogy előbb-utóbb kialakul náluk a betegség, jóval drágábban nyújtják majd szolgáltatásaikat.

Egyelőre csak utólag

Jelenleg a betegséget csak az első tünetek megjelenése után lehet diagnosztizálni, amikor már ki lehet zárni, hogy az emlékezetvesztés agyvérzés vagy agytumor miatt alakult ki.

A vérvizsgálat, amely 90 százalékban pontos eredményt mutat, a vérben találhaó proteinek mennyiségének árulkodó változásait mutatja ki. Ezek azok az anyagok, amelyek segítségével a test és az agy kommunikál egymással.

Hogy bebizonyítsák, a teszt működik, a tudósok 250 vérmintát vizsgáltak meg: azok egy része egészséges, másik része pedig Alzheimer-kórral diagnosztizált emberektől származott. A módszer 90 százalékos biztonsággal mutatta ki, melyik minta melyik csoporthoz tartozik.

Működik

Ezután azt vizsgálták, vajon a módszerrel kideríthető-e, hogy egy adott embernél kialakul-e a jövőben az Alzheimer-kór. Ehhez olyan betegek vérmintáit használták fel, akik enyhe emlékezetvesztésben szenvedtek, amikor vért vettek tőlük.

Hat évvel ezután néhány páciens állapota olyan súlyossá vált, hogy diagnosztizálták náluk a kórt, míg a többiek aránylag egészségesek maradtak. A teszt ezt is 90 százalékos biztonsággal jelezte előre.

A módszert akár már jövőre használhatják a laboratóriumi kutatásokhoz, ahhoz azonban, hogy a klinikai gyakorlatban is bevessék, még több kísérletre van szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra