Aphantasia: amikor nem működik a képzelet

Képzeljünk el egy tengerpartot, ahol a hullámok a lenyugvó nap fényében nyaldossák a parti sziklákat. Vannak olyanok, akiknek ez egyszerűen nem megy. Ennek oka az aphantasiának nevezett állapot: amikor a páciens nem tud mentális képeket alkotni, azaz elképzelni dolgokat.

A betegségről Adam Zeman professzor, a University of Exeter egy kutatója publikált nemrégiben egy új kutatást a Cortex szaklapban. Tanulmányában kitér arra, hogy az aphantasiát már az 1880-as években észlelték, de csak ritkán említették meg, és akkor is csak nagyobb agyi sérülések tüneteként. Ez lehet a magyarázat arra, hogy miért kapott az aphantasia eddig olyan kevés figyelmet.

A probléma azonban nagyon is valós, hiszen a publikált cikkének hatására 21 aphantasiás páciens kereste fel Zemant. A professzor új tanulmányában ettől a 21 pácienstől begyűjtött információkat és tapasztalatokat foglalja össze.

Képzelgés közben éppen ellenkező irányban halad az információ az agyunkban, mint a valóság észlelése közben. Erre kutatók az agyi működések hálózatainak feltérképezése közben jöttek rá - kattintson tovább. A becslések szerint minden ötvenedik ember szenvedhet az korábban elhunyt szeretteiket sem tudják elképzelni.

Vannak olyan páciensek is, akik csak huszas éveik elején döbbentek rá arra, milyen betegségben szenvednek. Egy kanadai betegnek például minden érzékszervét érinti az aphantasia, emiatt nem tud visszaidézni hangokat, textúrákat, de még szagokat sem. Mindettől kifejezetten rosszul érzi magát, mivel kimarad az “emberi életélmény” egyik alapvető mozzanatából, a visszaemlékezésből , hiszen emlékekre, a virágok illatára vagy barátai hangjára sem tud visszaemlékezni.

Aphantasia esetén sokszor az ismerős arcokra sem emlékszünk

Zeman szerint a vizualizációért az agy több régiója együttesen felelős – ezek összedolgozva az emlékekből gyártanak képeket. Az aphantasiás betegeknél nem működik az agy területeinek összehangolt működése, amely egyben meg is magyarázza azt, hogy miért fordul ez elő gyakrabban agykárosodást szenvedett betegeknél.

Az azonban érthetetlen, mondja a professzor, hogy ezen páciensek miért tudnak álmodni , ha önnön akaratukból nem tudnak képeket elképzelni. Emiatt is kardoskodik amellett, hogy az aphantasia egy állapot, és nem betegség. A professzor a témában további kutatásokat folytat.

Forrás: www.bbc.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra