Aki jobban alszik, nem lesz Alzheimer-kóros?

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy új amerikai tanulmány szerint az éjszakai zavartalan alvás késlelteti a memóriaproblémák, és az Alzheimer-kór kialakulását- írja a Medical News Today.

A kutatást végző professzor a jelenséget azzal magyarázta, hogy a nyugtalanul alvó, memóriaproblémákkal egyenlőre nem küzdő alanyok agyában több, az Alzheimer-kór későbbi kialakulásáért felelős amyloid-plakk képződik, mint azokéban, akik nyugodtan alszanak egész éjszaka.



A kísérlet során 100, negyvenöt és nyolcvan év közötti résztvevő alvási szokásait és alvásminőségét vizsgálták. Az alanyok felénél a családban előfordult az Alzheimer-kór, a többieknél nem.

A vizsgálatok egy részében laborkörülmények között monitorozták az alvást, ezenkívül a résztvevők naplót vezettek alvási szokásaikról. A tudósok azt figyelték meg, hogy azoknál, akik ritkábban, vagy egyáltalán nem ébredtek föl éjszaka, ötször kevesebb amyloid-plakk képződött az agyban, mint azoknál, akik többször felriadtak.

Természetesen az eredmények még további kutatásokat igényelnek , de mindenképpen biztató, hogy az alvásminőség javításával van esély a rettegett kór kialakulásának késleltetésére

Animáció: HáziPatika.com

Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag