A szorongásért felelős új agyi területet fedeztek fel

Egy korábban nem ismert, a szorongásért és idegességért felelős agyi területet fedeztek fel amerikai tudósok. Az új eredmények hatékonyabb szorongáscsökkentők kifejlesztéséhez vezethetnek.

Az eredmény azért is különleges, mert a jelzett agyi területről korábban úgy gondolták, hogy a stressz csökkentéséért felelős, tehát pont fordítva működik, mint azt most kiderítették.

A korábbi kutatások az amygdalára koncentráltak, de most rájöttek, hogy a laterális septumot más agyterületekkel összekötő idegi pályák is szerepet játszanak a szorongás kialakulásában és szabályozásában . Ezt a területet korábban úgy ismerték, mint a stresszt csökkentő agyi részek egyikét, de mint kiderült, éppen az ellenkezője az igaz. Egérkísérletek során bizonyították, hogy ha ezeket a részeket stimulálták, az állatok idegesebbek, feszültebbek lettek, ráadásul a rövid impulzusok hatása meglepően hosszú ideig, minimum fél óráig tartott. Vagyis ezek az agysejtek nemcsak akkor tesznek minket idegesebbé, ha inger éri őket, hanem jóval azután is fenntartják ezt az állapotot.

David Anderson professzor, a kutatás vezetője szerint az eredmények áttörést hozhatnak a szorongás elleni gyógyszerek kifejlesztésében, hiszen most már pontosabban tudjuk, mely idegsejtekre kell hatni azért, hogy csökkenjen az idegesség.

Szorongásért felelős agyi területet fedeztek fel (Fotó: Europress)

"Igaz, hogy legalább tíz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az új gyógyszert megalkossák és embereken is alkalmazni lehessen, de mindenképpen szükségesek az új terápiák" - mondta Anderson professzor. "Az elmúlt négy évtizedben elég kevés új pszichoterápiás gyógyszer született, méghozzá azért, mert még mindig nem tudunk eleget az agy működéséről és az érzelmek szabályozásáról."

A kutatás eredményeiről a című szakmai folyóiratban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra