A rendszeres séta tornáztatja az agyat is

A rendszeres napi séta nem csupán a testünket tartja fiatalon, de az idő előrehaladtával egyre lassuló agyi áramköreink működésére is jótékony hatással van - derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból.

"Ahogy idősödünk, úgy az agyi áramköreink közötti kapcsolatok is egyre csökkennek" - mondta Arthur F. Kramer, az Illinois-i Egyetem Urbana Champaign kampuszán készített tanulmány vezetője. "A kor előrehaladtával az agyi hálózatok már nem kapcsolódnak olyan jól egymáshoz, mint korábban, így például az autóvezetés közben sem. A mostani eredményeink szerint azonban az aerob edzések során az áramkörök sokkal összefüggőbbekké válnak" - mondta.

A Frontiers in Aging Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmány készítése során a szakemberek egy éven át kísértek figyelemmel 70 idősebb, 60 és 80 év közötti felnőttet. Kontrollcsoportként pedig egy erősítő, nyújtó és izmosító gyakorlatokat végző csapat szolgált. "Az aerob edzést folytató csoport tagjai érezhették leginkább a mozgás jótékony hatásait, és nem csupán a fizikai oldalt tekintve. Megmértük az agyi funkciókat is" - számolt be Karmer, akinek csapata funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal (fMRI) térképezte fel a páciensek agyi áramköreit. Ellenőrzés végett pedig 20 és 30 éveseken is elvégezték ugyanezt a vizsgálatot.

"Az aerob módon mozgó csoportnak a memóriája, a figyelme és egy sor más kognitív képessége is fejlődött. Ahogy fizikailag egyre fittebbek lettek a sétáló csoport tagjai, úgy az agyi hálózataik közötti kapcsolatok is egyre élénkebbekké váltak" - mondta Kramer. Az eredmények azonban nem egyik pillanatról a másikra születtek meg. A sétáló csoportnál tapasztalt pozitív hatások csak egy év elteltével jelentkeztek. Az első hat hónap még semmilyen figyelemre méltó eredménnyel nem szolgált.

Fogyjon gyaloglással! Az Amerikai Sportorvos-kollégium szakértőjét, Lynn Millert nem lepték meg a tanulmány eredményei. Elmondása szerint bár a séta egyszerű tevékenységnek tűnik, de valójában az agynak ilyenkor rengeteg információt kell feldolgoznia. "Sétálás közben vizuális és auditív benyomások érnek minket, valamint azokat az ingereket is fel kell dolgoznunk, amelyek az ízületeinkből és az izmainkból érkeznek aszerint, hogy éppen hová lépünk, mennyi erőt fejtünk ki és így tovább" - magyarázta Miller, aki egyben a Michigan állambeli Berrien Springsben működő Andrews Egyetem Fizioterápiai Tanszék munkatársa.

"Ahhoz, hogy valamilyen tevékenységgel tartós hatást érjünk el, rendszeresen kell végeznünk azt. Márpedig a séta is ilyen" - mondta a szakember, aki szerint az öregedésnek tényleg vannak elkerülhetetlen következményei, de mi döntünk arról, hogy azok milyen gyorsan hatnak a szervezetünkre. "Tudjuk, hogy az idő előrehaladtával romlik a reakcióidő, de az aktív életmóddal lelassíthatjuk a folyamatot" - mondta.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra