A jó koleszterin az agynak is jó

Alzheimer-kórA jó (HDL) koleszterin magasabb szintje nemcsak a szívet óvja, de védi az agyat is az Alzheimer-kór ellen is - közölték amerikai kutatók.

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban megállapították, hogy a 65 év feletti emberek körében azoknál, akiknek a legmagasabb volt a HDL-szintje, 60 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Alzheimer-kór a követés négy éve alatt, mint a legalacsonyabb HDL-szinttel élők között.

Christiane Reitz, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa és kutatócsoportja 1130 ember bevonásával folytatta le a tanulmányt. A 65 év feletti önkénteseknek a követés kezdetén nem voltak memóriazavaraik. A kutatók négy csoportba osztották a vizsgálatban résztvevőket aszerint, mekkora HDL-értéket mértek vérükben. Az első csoportba tartoztak azok, akik HDL-szintje 55 felett volt, a negyedikbe azok, akiké 38 alatt.

Mint Reitz elmondta, az első csoportot a negyedik csoporthoz viszonyítva 60 százalékkal kisebb volt az Alzheimer-kórra jellemző tünetek megjelenése a követés négy éve alatt.

Szeretne többet tudni a témáról? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat ! A kutatók mérték az önkéntesek vérében az LDL, a teljes koleszterin, valamint a vérzsírok (trigliceridek) szintjét is. Mindezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a jó koleszterin védőhatása független a többi érték nagyságától.

Reitz szerint az optimálisnak talált 55 fölötti HDL-szint elérhető megfelelő étrenddel és mozgással.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra