A hosszú élet génje a memóriát is serkenti

Az a gén, amely a kalóriamegszorítás révén megnöveli az élettartamot, létfontosságú szerepet játszik az emlékezet és az agyi teljesítmény javításában is.

A SIRT1 gén által kódolt fehérje a laboratóriumi vizsgálatok során rágcsálókban lelassította az öregedés folyamatát. A Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint az emberekben Sirtuin1 néven ismert ugyanez az enzim a memóriát és az idegsejtfejlődést is javítja az agyban. A kutatás a szakértők szerint az Alzheimer-kór és az ehhez hasonló korlátozó neurológiai betegségek elleni gyógyszerek kifejlesztését segítheti elő.

Alzheimer-kór

A bostoni MIT neurobiológiai programjának igazgatója, Li-Huei Tsai által vezetett kutatócsoport korábban azt mutatta ki, hogy a Sirtuin1 serkenti a neuronok túlélését olyan egerekben, amelyekben génmódosítással bizonyos degeneratív agyi rendellenességeket utánoztak.

"Most azt is kiderítettük, hogy a SIRT1 aktivitása javítja a memóriát és a plaszticitást" - nyilatkozta Tsai az egészséges agysejtek összekapcsolódási képességére utalva. "Ez az eredmény a SIRT1 sokoldalú szerepét bizonyítja az agyban, ami tovább erősíti annak lehetőségét, hogy a leromlott kognitív képességekkel járó betegségek kezelésében felhasználható lesz."

A kísérletek során a kutatók a SIRT1 génnel nem rendelkező egerek viselkedését és agyi fejlődését vizsgálták. A normál egerekhez képest rosszul reagáltak a hosszú távú memóriában és a térérzékelésben alapvető szerepet játszó hippokampusz elektromos stimulálására.

Alzheimer-kór első tünetei Alzheimer-kór esetén ez az egyik legelső agyi terület, amely károsodik. A genetikailag módosított kísérleti egerekben az agyi aktivitás kulcsfontosságú mérője, a neuronfejlődés denzitása is alacsonyabb volt. A memóriatesztekben nem tudtak különbséget tenni a régi és az új tárgyak között.

Tsai arról számolt be, hogy a SIRT1 hiányos egerek a kontroll egerekhez képest a memória mind a három területén gyengébbek. A tanulmány egy korábban ismeretlen mechanizmusra is rávilágított: a génműködést befolyásoló bizonyos mikroRNS-ek szabályozása által a SIRT1 gén lehetővé teszi a memóriafejlesztő fehérjék kifejeződését.

Tsai azt is hozzátette ugyanakkor, hogy mivel az eredmények csak előzetesek, korai lenne klinikai emberkísérleteket tervezni. Ennek ellenére a kutatás megnyitja az utat ennek lehetősége előtt, hogy egy szép napon a Szirtuin1 enzimeket fel lehet használni a memória és az agyműködés serkentésére egészséges emberekben.

"A szirtuinok aktiválása mérsékelt előnyökkel járhat az emberekben" - állítja a kísérlet vezetője.

A legutóbbi kutatások azt mutatják, hogy a gén és az általa létrehozott enzimek egy visszacsatolási rendszer részét képezik, amely javítja a sejtek túlélését a stresszes időszakokban, különösen táplálékhiány esetén.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció, videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra