Korán jött az influenzajárvány

Az elmúlt 5-6 szezonhoz képest sokkal korábban érkezett Európába az influenzavírus - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa.

Molnár Zsuzsa elmondta, már a 46. héten, azaz november elején voltak olyan európai országok, ahol megkezdődött a vírus cirkulációja.

Egyre kevesebben élnek az oltással

Magyarországon jellemzően december végén, az ünnepek alatt szokott lenni egy mélypont, majd általában hétről hétre nő a megbetegedések száma. Idén azonban az 52. heti mélypont után az első héten megduplázódott a betegek száma. A legtöbb megbetegedést Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták.

Az influenza gyakran jár együtt lázzal
Az influenza gyakran jár együtt lázzal

Évről évre csökken azok száma , akik beoltatják magukat az influenza ellen, tavaly már csak kevesebb mint 800 ezer ember élt a lehetőséggel. Az idei adatokat most összesítik, január végén tudják megmondani, hányan oltatták be magukat ebben a szezonban.

Nyitott ajtók a baktériumok előtt

Az influenza jellemzően hirtelen kezdődő betegség, ami lázzal, torokfájással, száraz köhögéssel és izomfájdalommal jár, utóbbi az egyik legbiztosabb tünet. Magas láz esetén a legfontosabb az ágynyugalom és a folyadékpótlás, nem érdemes azonnal orvoshoz menni. Ha azonban súlyosbodnak a tünetek és nem csillapodik a láz, akkor feltétlenül keressük fel a háziorvost!

Az influenza tüneteit számos természetes gyógymóddal enyhíthetjük - részletek itt .

Az influenza kaput tud nyitni a különböző bakteriális fertőzéseknek. A leggyakoribb szövődményei közé tartozik a melléküreg-gyulladás, a középfülgyulladás és a bakteriális tüdőgyulladás is. A szövődményeknek leginkább a valamilyen alapbetegségben, például asztmában szenvedők vannak kitéve.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra