Az utolsókat rúgja az influenza

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Magyarországon. Az elmúlt héten valamivel több mint 21 ezer beteg kereste fel orvosát influenzagyanús tünetekkel.

A megelőző heti adatokhoz képest ez 37 százalékos csökkenést jelent, azaz kijelenthető, hogy az idei év ötödik hete óta töretlenül és gyors ütemben zuhan a megbetegedések száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett adatai szerint 100 ezer lakosra 218 beteg jutott február 25. és március 3. között, így a járványküszöböt változatlanul meghaladja a fertőzések gyakorisága.

Egyre kevesebb az influenzás megbetegedés az országban
Egyre kevesebb az influenzás megbetegedés az országban (fotó: iStock)

Változást jelent ugyanakkor a korábbiakhoz képest, hogy a laboratóriumi vizsgálattal igazolt megbetegedések között jelentősen visszaesett az influenza A(H1N1) vírustörzs okozta esetek aránya, immár az A(H3N2) törzs kóroki szerepét mutatták ki a mintákból a legnagyobb mennyiségben. Összességében a 9. héten megvizsgált 74 légúti mintából 29 esetben igazolták influenza A vírus jelenlétét, így az elmúlt hetekre jellemző, 50 százalék feletti vagy legalább ahhoz közeli értékek helyett ezúttal már csupán 39 százalékot ért el az influenzapozitivitási arány.

Jelentősen csökkent a gyermekek érintettsége is, bár továbbra is a 3-5 éves gyermekek körében diagnosztizálták leggyakrabban a betegséget, akiknél 100 ezer főre vetítve 538 beteget regisztráltak. Összesítésben a betegek mintegy 29 százaléka volt 15 év alatt gyermek, közel 35 százalékuk pedig a 15-34 éves korosztályból került ki. Az NNK becslései szerint az immár nyolcadik hete tartó járvány során a hazai lakosság 3,8 százaléka, tehát megközelítőleg 370 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű panaszokkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra