A vény nélkül kapható gyógyszerek veszélyei (2)

A megfázásos tünetekkel többnyire nem megyünk orvoshoz, hanem megpróbáljuk otthon kúrálni magunkat - többek között vény nélküli készítményekkel. Ám ennek is megvannak a maga veszélyei.

Sok folyadék és ágynyugalom - a két dolog, amit influenza ellen mindig javasolnak. Miért lényeges, hogy pihenjünk?

Ebben az időszakban sokan ágynak dőlnek, torokfájás, orrdugulás, fülfájás a leggyakoribb panasz. Az első tünetekkel rendszerint még nem rohanunk orvoshoz, recept nélküli készítményekkel igyekszünk helyre jönni, ám fontos tudni, hogy ezeket sem szedhetjük tetszőleges dózisban. A betegtájékoztatóban leírtaktól eltérően használva, ezek a készítmények is kellemetlen mellékhatásokat okozhatnak.

Nem csak az antibiotikumok jelentenek veszélyt!

Az elmúlt időszakban egyre több felhívás figyelmeztet a rezisztens baktériumok megjelenésére és terjedésére, arra a tényre, hogy ehhez a szükségtelenül és nem az előírás szerinti antibiotikum szedés is nagymértékben hozzájárul. Az tehát egyre inkább kezd elterjedni a köztudatban, hogy az antibiotikumok szedését nem szabad túlzásba vinni, ám ezzel párhuzamosan a recept nélkül kapható készítményekre mintha kezdenénk ártalmatlan, kevesebb kockázattal járó alternatívára tekinteni. Valójában akár receptre, akár recept nélkül szedett gyógyszerről legyen szó, a készítményeket csakis az orvos előírása szerint, vagy a betegtájékoztatóban leírt módon és ideig szabad alkalmazni.

Ha a tüneteink nem javulnak 3-4 napon belül, ne hagyatkozzunk csak a recept nélküli készítményekre, hanem mindenképp forduljunk orvoshoz
Ha a tüneteink nem javulnak 3-4 napon belül, ne hagyatkozzunk csak a recept nélküli készítményekre, hanem mindenképp forduljunk orvoshoz

Amit recept nélkül veszünk, az nem okozhat mellékhatást?

Mind a recept nélküli, mind pedig a vényre kapható készítményekben megtalálhatók bizonyos hatóanyagok, amelyek mellékhatásokat is okozhatnak. Az egyik ilyen jellegű gyakori panasz például a nyálkahártya-lohasztó orrcseppek által kiváltott orrszárazság. Dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, a Fül-orr-gége Központ orvosa korábban elmondta, hogy ha a betegek az előírt időn túl - ez általában egy hét - is használják az ilyen típusú orrcseppet, akkor az orrszárazság fokozódik, a nyálkahártya érzékenysége miatt gyakori orrvérzések jelentkezhetnek. Idővel a betegek hozzászoknak az orrcseppekhez, nem megfelelően használva fennáll a függőség kialakulásának veszélye is.

Bánjunk csínján a recept nélkül kapható készítményekkel!

Mostanában elterjedt gyakorlat mindent nagyobb kiszerelésben, "kedvezőbb áron" értékesíteni, ez a jelenség megfigyelhető a gyógyszereknél is. A legtöbb készítmény kapható például 12 és 24 darabos változatban is, ám ez megint csak tévútra viheti a laikus szemlélőt. A betegek számára megtévesztő lehet, ez a nagy kiszerelés azt a látszatot keltheti, hogy a csomagok tartalma nagyobb mennyiségben is teljesen veszélytelen a gyógyszert szedő részére. Különösen a teára emlékeztető, gőzölgő poharakban ábrázolt tasakos forróitalokról gondolják sokan, hogy ártalmatlan készítmények.

Fülzúgást, bőr- és szájszárazságot is okozhatnak

Mivel a bennük lévő hatóanyagok jól enyhítik a náthás tüneteket, fejfájást, rossz közérzetet, ezért sokan hajlamosak akár tea helyett is fogyasztani a forró italporokat. Az előírt napi mennyiségen és használati időn túl - akár egy hétig is, vagy amíg a nagy kiszerelés tart - vagy nem ügyelnek arra, hogy elegendő folyadékot is fogyasszanak a készítmények mellé - számol be tapasztalatairól dr. Fülöp Györgyi. "Az elmúlt időszakban többen is erősödő fülzúgás, száj- és bőrszárazság, állandósult orrdugulás vagy ismétlődő orrvérzések miatt fordultak orvoshoz. A beteg kikérdezése alapján aztán kiderül, hogy nemrég átesett egy kisebb légúti betegségen, amit recept nélküli készítményekkel kúrált, így nála már nem is az alapbetegséget, hanem a nem megfelelően szedett recept nélküli készítmények szövődményeit kell kezelni."

Adjunk magunknak 3-4 napot a lábadozásra, aztán forduljunk orvoshoz!

Természetesen nem kell az első tüsszentés, köhögés vagy orrfújás után azonnal kivizsgáltatni magunkat. Mindenképp érdemes első körben ágynyugalommal, bőséges folyadékfogyasztással, fej- és torokfájás esetén fájdalomcsillapító hatóanyagú készítmények szedésével megpróbálni javulást elérni. Az orrjáratok szellőzését is fenn kell tartani, mivel egy bedugult, náthás orr komolyabb szövődményeket (arcüreggyulladást, középfülgyulladást) is okozhat. A nyálkahártya duzzanatát csökkentő, lohasztó orrcseppek tehát hasznosak ebben az időszakban. Dr. Fülöp Györgyi azt tanácsolja, hogy ha a tüneteink ennek ellenére sem javulnak 3-4 napon belül, akkor ne hagyatkozzunk a továbbiakban csak a recept nélküli készítményekre, hanem mindenképp forduljunk orvoshoz, aki személyre szabott kezelést fog javasolni, amivel a szövődmények is elkerülhetők.

Forrás: Fül-orr-gége Központ

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra