11 fontos tudnivaló az új influenzáról - Animációval

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

1. MI EZ?
Az először 1930-ban azonosított sertésinfluenza a sertések gyakori, időnként halált okozó légzőszervrendszeri megbetegedése, melyet az A-típusú influenza vírus okoz. A betegség normál esetben csak a sertésekre veszélyes. Időnként azonban előfordul, hogy a sertés egyszerre egynél több influenza vírussal fertőződik, ami lehetővé teszi a kórokozók genetikai állományának keveredését. Ennek eredményeképpen egy új vírustörzs fejlődik ki, amely a faji határt átlépve emberekre is átterjedhet, eleinte azokra, akik a fertőzött sertésekkel kerülnek érintkezésbe. A legújabb fenyegetést az influenza vírus H1N1 típusa jelenti.

Influenza

Influenza

2. MI AZ OKA AZ AGGODALOMNAK?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a vírus az egymással közvetlen érintkezésbe kerülő emberek között terjedhet, és a járvány azzal a veszéllyel fenyeget, hogy világjárvánnyá terebélyesedik, vagyis egész térségekben illetve földrészeken terjedhet el. A múlt században új influenza vírusok több tízmillió ember halálát okozták, és több milliárd dolláros kárt okoztak a gazdaságnak. Az új világjárvánnyal kapcsolatos félelmek az elmúlt években a madárinfluenza H5N1 vírustörzsére összpontosultak, amely 2003. óta körülbelül 250 ember halálát okozta világszerte, főként Délkelet-Ázsiában. A H5N1 törzs azonban nehezen terjed emberről-emberre, és terjedését a fertőzött baromfik leölésével meg lehetett fékezni.

3. MIK AZ ISMERETLEN TÉNYEZŐK?
A szakértők azt állítják, nem tudjuk pontosan, ki fog-e törni világjárvány, és ha igen, mennyire lesz halálos. Az új vírustörzzsel kapcsolatban sok a fehér folt, különösen azt illetően, milyen könnyen terjed emberről-emberre, milyen virulens jelenleg, illetve milyen virulenssé válhat. Ennek meghatározása a genetikusok és a járványtan szakértőinek feladata lesz.

Ezzel a járvánnyal szemben mindenki védtelen!

Ezzel a járvánnyal szemben mindenki védtelen!

4. HOGYAN TERJED A VÍRUS?
A sertésinfluenza vélhetően ugyanúgy terjed, mint a jellegzetes influenza vírus, vagyis a köhögés és tüsszentés során a levegőbe kerülő virális részecskék útján, melyeket a közelben lévők belélegeznek. A betegség úgy is elkapható, hogy a valamilyen fertőzött felülethez érünk hozzá, ahonnan a kórokozókat a kezünkkel viszünk a szánkhoz, orrunkhoz vagy szemünkhöz. A vírussal fertőződött személy már a tünetek megjelenése előtt egy nappal is fertőzhetnek. A betegség a tünetek megjelenésétől akár hét napig vagy még tovább is fertőző lehet. A kisgyermekek még ennél is valamivel hosszabb ideig fertőzhetnek.

5. MILYEN TÜNETEKKEL JÁR A BETEGSÉG?
Hirtelen jelentkező, 38 Celsius fokot meghaladó láz, köhögés, fejfájás, ízületi fájdalom, orrdugulás, általános kimerültség és étvágytalanság. A vírussal fertőződött néhány beteg orrfolyásról, torokfájásról, hányingerről, hányásról és hasmenésről is beszámol. A sertésinfluenza korábbi esetekben tüdőgyulladást, légzési elégtelenséget és a krónikus betegségek súlyosbodását okozta.

6. MELY ORSZÁGOK VANNAK A LEGNAGYOBB VESZÉLYBEN?
A járvány középpontjában Mexikó áll, ahol hétfőn 103 megerősített és gyanítható halálesetről számoltak be, valamint 400 ember került kórházba. 10 másik országban 57 megerősített vagy gyanús eset fordult elő a Mexikóból hazatért személyek körében, melyek egyike sem végződött halállal. Az Egyesült Államokban 20 esetet erősítettek meg, Kanadában hat, Spanyolországban pedig egy esetet jelentettek. Több országban, köztük Kolumbiában és Új-Zélandon is vizsgálnak gyanús eseteket.

7. ELŐFORDULT MÁR KORÁBBAN JÁRVÁNY?
2005 decembere és 2009 februárja között mindössze 12 sertésinfluenzás esetről számoltak be az Egyesült Államokban. 1988-ban egy terhes asszony fertőzött sertésekkel való érintkezést követően életét vesztette. 1976-ban a Fort Dix amerikai katonai támaszponton megjelenő sertésinfluenza egy katona halálát okozta. Négyen tüdőgyulladással kerültek kórházba. A szakértők eleinte attól tartottak, hogy a vírustörzs a milliók halálát okozó 1918-as spanyolnáthával áll rokonságban, de a törzs nem terjedt túl a támaszponton.

8. HOGYAN LEHET KEZELNI A BETEGSÉGET?
Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) az oseltamivirt (Tamiflu márkanéven kerül forgalomba) és a zanamivirt (Relenza márkanéven kerül forgalomba) ajánlja a fertőzés kezelésére ill. megelőzésére. Ezek a gyógyszerek a vírus szaporodását gátolják. A korábban bejelentett sertésinfluenzás esetek többségében a beteg orvosi felügyelet és antivirális készítmények alkalmazása nélkül teljesen felépült.

9. LÉTEZIK SERTÉSINFLUENZA ELLENI VÉDŐOLTÁS?
Létezik egy oltóanyag sertések számára, embereknek azonban még nem készítettek. Nem egyértelmű, hogy a jelenlegi "szezonális" oltóanyagok, melyeket a leggyakoribb influenza vírustörzsek kisebb genetikai változásai ellen készültek, képesek-e védelmet nyújtani.

10.HOGYAN ELŐZHETJÜK MEG A FERTŐZÉST?
Számos ország közegészségügyi szakemberei klasszikus megelőző intézkedéseket foganatosítottak: a belépési pontokon szűrővizsgálatokat végeznek, a fertőzésgyanús személyeket pedig elszigetelik. Mexikóban elrendelték az iskolák bezárását és a nyilvános rendezvények törlését. Érdemes lehet műtősmaszkot viselni, kerülni mások puszival illetve kézfogással való üdvözlését. Mossunk gyakran kezet, és tisztítsuk meg a gyakorta megérintett felületeket, például a telefonkagylókat, kilincseket, asztalokat és liftgombokat.

11. EL LEHET KAPNI A SERTÉSINFLUENZÁT FERTŐZÖTT SERTÉSHÚS FOGYASZTÁSÁVAL?
Nem. A vírus légzőszervrendszeri, tehát élelmiszer útján nem terjed. Ha a sertéshúst 160 Celsius fokos belső hőmérsékleten készítjük el, a benne lévő vírusok és a baktériumok elpusztulnak.

FORRÁS: WHO, az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC), az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC), a francia egészségügyi minisztérium.

Animáció, videó: HáziPatika.com
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+24, +31 °C
Minimum:
+12, +18 °C

Hazánkban pénteken délelőtt napos, többnyire gyengén felhős idő várható, felhősebb tájak inkább csak az északi megyékben fordulhatnak elő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag