Mi a porcleválás?

A köznyelv porcleválásnak ismeri, az ízületben található porcgyűrűk sérülését, amely nem csak a profi, hanem a hobbi sportolókat egyaránt érintheti. Arról kérdeztük Dr. Páll Zoltántraumatológus-sportorvost, hogy mi áll ennek a problémának a hátterében, valamint, hogy hogyan kezelhető és gyógyítható ez a károsodás.

Mi az a porcsérülés?

A térdízületben két porcgyűrű található, amelyek kollagén rostokból, kötőszövetből és közéjük beépülő porc-sejtekből állnak. Ezek a gyűrűk, a combcsont és a sípcsont felszínei között helyezkednek el, biztosítva azok pontos, stabil illeszkedését. A térdsérülések jelentős részében ezek a gyűrűk sérülnek, általában mozgás közben, valamilyen hirtelen rossz mozdulat során.

A porcleválás gyakran érinti a hobbisportolókat is, meniszkusz-sérülés porcleválás térdsérülés fájdalom gyulladás porcsérülés
A porcleválás gyakran érinti a hobbisportolókat is

Tipikus esete ennek például, amikor a talp letapad, a térd behajlik, az egész test és a térd kifelé fordul. A károsodást okozhatja még túlterhelés, helytelen terhelés és nem megfelelő eszközhasználat. Előfordulhat az is, hogy a porc károsodása nem egyszeri sérülés következménye, hanem ismétlődő traumák hozzák létre.

A hobby és a profi sportolók egyaránt veszélyeztetettek

Sportsérülések esetében az érintettek egyik nagy csoportja, a fiatal, aktív, gyakran profi szinten sportolók, a másik pedig a 35-40 év körüli szabadidős sportokat végző korosztály. Az egyes mozgásformák közül, különösen azok a sportok veszélyesek, melyeknél a térdre csavaró erők hatnak, mivel minden esetben csavaró mozdulat okozza a porcgyűrű szakadását, a meniszkusz-sérülést. Ilyen pl. a kézilabda, a labdarúgás, a tenisz, a squash, a ping-pong. Mindennapi életünkben a lépcsőzés, közlekedési eszközről történő leszállás, egyenetlen terepen történő járás során jelentkezhetnek nagyobb gyakorisággal ilyen típusú sérülések.

A porcleválás tünetei

A porcsérülés legjellemzőbb tünete a mozgáskorlátozottság. Ha a sérült porc beakad, a térdízület hajlított helyzetbe kerül, amelyből nem lehet kinyújtani. Másik leggyakoribb panasz a fájdalom, amely terhelésre, mozgatásra, a lábszár ki- és befelé forgatásakor jelentkezik. Az ízület nyomásérzékennyé, a térd instabillá válik. Akut porcsérülés esetén, amennyiben a szalagok és az ízületi tok belső felszínét borító savós hártya is sérül, vérömleny keletkezik.

Így lássuk el a porcsérülést

Porcsérülések esetében műtéti beavatkozásra van szükség, amelyet manapság arthroscopiaval (műtétek elvégzésére is alkalmas ízületi tükrözés) végeznek, melynek során eltávolítják, vagy visszavarrják a sérült porcot. A szakértő azt mondja, nagyon fontos, hogy a porcgyűrűk szakadását időben ellássuk, mert ennek elmulasztása tartós fájdalom kialakulásához és az ízületi porc károsodásához is vezethet. Ha elmulasztjuk, hogy időben szakorvoshoz forduljunk, akkor lassabb felépülésre számíthatunk, illetve azt is kockáztatjuk, hogy nem következik be teljes gyógyulás, és nem térhetünk vissza eredeti életvitelünkhöz, legyen az a sportolás, vagy akár a mindennapi munkavégzés.

Mutatjuk, mit kell tudni a meniszkusz-sérülésről.

Rehabilitáció két alappilléren

A szakértő azt javasolja, annak érdekében, hogy az ízület a lehető leghamarabb újra panaszmentesen működjön, szakmai felügyelettel kísért rehabilitációra van szükség, amelynek két alappillére van, az egyik az aktív fájdalomcsillapítás terápia, másik pedig a funkcionális gyógytorna. Az aktív fájdalomcsillapítás terápia kiválóan alkalmas a műtét előtti kezelésre és a műtét utáni felépülés elősegítésére is. Ez egy injekciós eljárás, amely a probléma gyökerénél hat és rendkívül eredményesen a szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot.

Miután megszűnt a fájdalom és a gyulladás, a kezelést funkcionális gyógytorna követi, amely visszaállítja az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát és a megfelelő mozgástartományt. A térdízület esetében kellő hangsúlyt kell fektetni az izomzat erősítésére is, mivel az jelentős szerepet játszik az ízület stabilizálásában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra