Alternatív módszerekkel a hátfájás ellen

A derék- és hátfájdalom sok ember életét keseríti meg, ráadásul a kezelés nélkül súlyosbodó panaszok akár a legegyszerűbb mozdulatok végrehajtását is lehetetlenné teszik.

A mozgásszervi panaszok, az ízületi bántalmak esetében a modern orvostudomány jóval megengedőbb bizonyos alternatív gyógymódok alkalmazásával szemben, mint más esetekben. Ez persze nem véletlen, hiszen a tüneti kezelésre használható megoldások jól ellenőrizhetőek és a megfelelő esetekben jól is használhatóak. Több, komoly derékfájdalommal járó betegség esetében a panaszok enyhítésére az orvosok ma már a legnagyobb természetességgel ajánlanak alternatív módszereket.

Természetesen nem egyedül az alternatív terápiák hatásfokának köszönhető az orvosi rugalmasság, hanem annak is, hogy a hát és derékfájdalmak némely esetekben igen nehezen gyógyíthatók. Bár igaz az is, hogy a sebészeti beavatkozás, vagyis a műtét gyors segítséget jelenthet, az amerikai statisztikák szerint az esetek 85 százalékában nem is alkalmazandó ez a megoldás, mivel a pácienseknek nincsen szüksége rá. Így aztán nem meglepő, hogy a modern rendelőkben is jut hely az alternatív terápiás megoldásoknak - ha ugyanis nincsen diagnosztizálható szervi elváltozás vagy rendellenesség, akkor nem okozhatnak panaszt ezek a kezelések sem, sőt, esetenként a nehezen kezelhető izompanaszokra is jól hatnak.

Akupunktúra

A krónikus hátfájdalommal küzdő betegeknél ezt a terápiás megoldást használják a konzervatív kezelések után a leggyakrabban. A nem kisugárzó, nyakban vagy háton jelentkező fájdalmak kezelésében a tapasztalatok szerint igen jó eredménnyel használható ez megoldás. A tradicionális keleti gyógyászok nézetei szerint az akupunktúra az ember energiameridiánjait rendezi át és ezzel újra egyensúlyba hozza a testet, a nyugati orvoslás képviselői viszont csak azt tudják, hogy a kezelés bizonyos esetekben hatásos, de a miértre nincsenek még meggyőző tudományos válaszok.

Masszázs

A masszázs leginkább megelőzésre használható, illetve a beállt derék, hát panaszait képes oldani. A masszázs pozitív hatásai mögött már jobban ismert mechanizmusok állnak: a kilazított izmokban megszűnnek a csomók és a kezelés a tejsav és egyéb melléktermékek felgyülemlését is sikeresen gátolja az izomrostokban. Vagyis, a melléktermékek gyors eltávolítása zajlik olyankor, amikor a beállt, görcsös izmokat masszírozzák.

Kiropraktika

A kiropraktőröket gyakran keverik össze a csontkovácsokkal, holott a kiropraktőr nem csak olyan erőteljes megoldásokat alkalmaz, mint a csontkovácsok, hanem lényegesen kíméletesebb kimozgató módszereket is, gyógyászati kelléktáruk ráadásul kiegészül számos, fizikoterápiás megoldással is. A gerinc kimozgatásakor hallható reccsenés az orvosok szerint nemhogy bajt jelez, hanem kifejezetten jó, mivel ilyenkor a felszabaduló nitrogén keltette hanghatás hallható, a folyamat eredményeként pedig a gerinc újra egyensúlyba kerülhet.

Jóga - 50 év felettieknekPilates és jóga

Ugyan ezek nem kifejezett terápiás megoldások, de kiváló mozgásszervi hatásokkal rendelkező mozgásformák. A német eredetű pilates és az ősi hindu jóga bizonyítottan remek módszer a hátfájdalom megelőzésére. Az ok egyszerű: ezek a megoldások a testet szimmetrikusabbá teszik, az izmokat erősítik, javítják a mozgáskoordinációt és a légzéstechnikát és rugalmasabbá teszik a testet - mindezek miatt az emberi test fizikailag ellenállóbbá és teherbíróbbá válik. A pilates elsősorban az alhasi izmokat erősíti, éppen azt a területet, amelyet az emberek a legtöbbet használnak és gyakran túl is terhelnek, ezért ez az edzés kifejezetten előnyös ennek a fokozottan igénybe vett területnek az erősítésére. A jóga is rendkívül hasznos, rugalmasságot biztosító mozgásforma, de kopott vagy sérült porckorongokkal és gerincbántalmakkal túlságosan igénybe veheti a szervezetet, sőt, a legtöbb gerincpanasz esetén akár kontraproduktív is lehet, vagyis, tetézi a bajt, ahelyett, hogy csökkentené. A legjobb módszer, ami mindenkinek ajánlható nem is a különböző speciális sportok elsajátítása, hanem a rendszeres gyaloglás, sétálás. Ez a tevékenység ugyanis a lehető leghatékonyabban és legkíméletesebben erősíti a hát és a derék izmait.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra