A helytelen kéztartás így okoz fájdalmat

Egyes munkák vagy éppen hobbitevékenységek rendkívül igénybe vehetik a csuklót, aminek nyomán carpalis alagút-szindróma alakulhat ki. A probléma kellemetlen zsibbadást és fájdalmat idéz elő a kéz ujjaiban.

Milyen szövődményekkel járhat a carpalis alagút-szindróma?

A csukló csontjai egyfajta vályúszerű alakot felvéve helyezkednek el, amelynek tetején egy hártya található. Az így lezárt vályúban - akárcsak egy alagútban - futnak az ujjak hajlítóinai, illetve a nyaki gerincből érkező középideg. Amennyiben a csuklóban gyulladás alakul ki, úgy nyomás alá helyezheti az alagutat, illetve ezzel együtt a középideget is, aminek eredményeként fellépnek a kellemetlen panaszok. A szindróma kialakulására vonatkozóan nincs biztos megelőzési módszer, akadnak azonban lehetőségek rá, hogy csökkentsük a tünetek súlyosbodásának kockázatát.

Fogjunk lazábban!

A rutinfeladatok elvégzése közben aligha figyelünk a mozdulatainkra, pedig az ördög a részletekben rejlik. Megeshet, hogy egy-egy alkalommal több erőt vetünk be a kelleténél, például túl erősen szorítunk meg egy szerszámot, miközben a határozott tartás is bőven elegendő lenne. Vagy esetleg dühösen kalimpálunk a számítógép billentyűzetén, holott óvatos nyomásokkal is ugyanúgy elérnénk a célunkat. Ha ezekből a felesleges erőkifejtésekből csak egy keveset is vissza tudunk venni, akkor azért máris hálásak lesznek a kezeink.

A helytelen csuklótartás idővel carpalis alagút-szindrómához vezethet
A helytelen csuklótartás idővel carpalis alagút-szindrómához vezethet

Pihenés és nyújtás

Legyen szó akár fizikai, akár irodai munkáról , a pihenés különösen fontos a csukló egészsége szempontjából is. Ideális esetben 10-15 percet érdemes lazításra szánni óránként, különösen olyan esetekben, ha vibráló vagy nagy erőkifejtést igénylő eszközökkel dolgozunk. Ilyenkor kipróbálhatunk egy egyszerű nyújtógyakorlatot is, amihez nem kell más, csupán annyi, hogy lassú tempóban szorítsuk ökölbe a kezünket, majd nyújtsuk ki az ujjainkat, amennyire csak tudjuk. Ismételjük meg ezt egymás után 5-10 alkalommal, és máris tettünk valamit a fájdalom megelőzéséért.

Fontos a tartás

Bármilyen munkát végezzünk is, ügyelni kell rá, hogy csuklónkat lehetőség szerint ne hajlítsuk folyton előre vagy hátra. Egyenes tartás esetén ugyanis csökkenthetjük a középidegre nehezedő nyomást. Hasznos lehet e téren, ha csuklószorítót viselünk alvás közben, valamint olyan tevékenységek folytatása során, amelyekről tudjuk, hogy előbb-utóbb előidézik a panaszokat. Számítógép előtt ülve állítsuk magasabbra a billentyűzet állását, így nem kell majd hajlítani a csuklónkat gépelés közben. Könyökünket tartsuk eközben olyan közel a törzsünkhöz, amennyire tudjuk.

Talán meglepő, de nem elég csupán a kéztartásra figyelni, hasonlóan fontos az egész testtartás . Helytelen pózban a vállak előredőlnek, ami egyfajta láncreakciót elindítva hozzájárul a rossz csuklótartáshoz, ezzel együtt pedig a panaszok rosszabbodásához is.

Forrás: webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra