A csontelhalás következményei

Amikor közvetlenül az ízületi felszín alatt, vagy a szivacsos csontállományban kisebb-nagyobb elhalás következik be, az a csontnekrózis, amely a leggyakrabban a combcsont fejében jelentkezik. Méghozzá azért, mert ezt a területet már csak végartériák látják el, s ha ezek elzáródnak, szinte biztosan csontelhalás alakul ki.

A csontnekrózist olyan helyi vérellátási zavar, amely mögött sokféle betegség meghúzódhat, de kiválthatja olyan sérülés vagy törés is, amely károsítja a csont vérellátását.

A gyermekkori és a felnőttkori csontelhalást el kell választani egymástól, mert a betegség megjelenése és lefolyása életkortól függően teljesen más. A betegség fiatalkori változata az úgynevezett Perthes-kór, amely 3 és 12 éves kor között, de az esetek többségében 3-6 éves kor között alakul ki. A Perthes-betegség előfordulása 0,1-1 százalékosra tehető. A fiúknál a betegség háromszor gyakoribb, mint a lányoknál. Felnőttkorban idiopátiás femurfej (combfej) nekrózis fordul elő, aminek érintettjei főképp 30-50 éves emberek. A betegség gyakorisága 1-5 ezrelékre becsülhető. Az ilyen csontelhálás hátterében az esetek kétharmadában tartós szteroidszedés vagy alkoholizmus áll. Mindez arra vezethető vissza, hogy a szteroidok és az alkohol hatására csökken a csontépítés folyamata és növekszik a lebomlásé, ezzel párhuzamosan pedig megnövekszik a kis erekben a trombóziskészség, túlteng a zsírszövet. Mindezeknek következménye a combfej egy részének elhalása.

A csontnekrózis leginkább a combcsont fejében alakul ki

A csontnekrózis leginkább a combcsont fejében alakul ki

A csontelhalást okozó szteroid többnyire gyógyszerként kerül be a szervezetbe, lévén ez rengeteg autoimmun, daganatos és reumás betegség terápiájának része, de a transzplantációk után is szükség van tartós szteroidszedésre. Ezek csontelhalást akkor okozhatnak, ha a beteg arra kényszerül, hogy nagy dózisban tartósan szedje a szteroidot. A csontnekrózis hátterében ritkán, de állhat keszonbetegség vagy sarlósejtes anémia, illetve egyéb olyan betegségek is, amelyek a kis erek elzáródását okozhatják.

A gyerekkorban jelentkező Perthes-betegségnél a növekedésben lévő combfej csontosodási magjában alakul ki az elhalás, a csontosodási mag károsodik. Érintettjeinél elsősorban terhelésre jelentkezik fájdalom : a gyerek jellemzően elkezd arra panaszkodni, hogy fáj a csípője, sántikálva kezd el járni. Fájdalma jellegzetesen a térd irányába sugárzik ki. Nemritkán térdfájdalom a vezető tünet, de ilyenkor is gondolni kell a csípő érintettségére. A kórlefolyás 1-2 évig tart: a combfej csontosodási magja ennyi idő alatt feltöredezik és elhal, majd pedig átépül. Az combfej több-kevesebb maradvány deformitással gyógyul.

Három nélkülözhetetlen elem a csontok és izmok életében. Egyik mennyiségét sem lehet szabályozni a másik nélkül, nem lehet büntetlenül túl sokat vagy túl keveset felvenni vagy leadni belőlük. Hogyan befolyásolja egészségünket hármójuk érzékeny egyensúlya? Részletek!

A felnőttkori csontnekrózis tünetei a gyerekkorihoz nagyon hasonlóak: csípőtáji fájdalom jelentkezik, amely kisugárzik a térd felé. Míg azonban gyerekkorban a combfej, ha torzult formában is, de átépül, addig felnőttkorban ez másképp történik. Rendszerint a csontelhalás a terhelési felszín alatt alakul ki és többnyire nem, vagy csak nagyon ritkán következik be spontán regeneráció. A folyamat előrehalad, a combfej beroppan, majd súlyos, másodlagos ízületi kopás alakul ki.

A betegség súlyosbodását úgy lehet megelőzni, hogy azt a lehető legkorábban felismerik és kezelik. Ha lehet, kerülni kell a szteroidok szedését.

További információkért kattintson a Betegségek A-Z csontnekrózis szócikkére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra