Okostelefonnal a mellrák ellen

Az applikáció megmutatja az önvizsgálat helyes módszerét (valós fényképekkel), havonta emlékeztet a vizsgálat idejére - amelyet javasolt mindig ugyanazon a napon elvégezni - és rögzíti a lehetséges elváltozásokat, melyeket később is nyomon lehet követni.

Az emlőrák a legtöbb esetben ma már nem jelent végzetes betegséget. Bár a diagnózis ijesztő, egyre többeknek adatik meg, hogy akár véglegesen meggyógyuljanak ebből a betegségből és továbbra is teljes életet éljenek. A rendszeres szűrés és önvizsgálat, a korai felismerés és a korszerű gyógymódok, különösen az úgynevezett célzott biológiai terápiák új reményt nyújthatnak az érintetteknek.

Magyarországon évente több mint 7000 új emlőrákos esetre derül fény. Ám annak ellenére hogy hazánkban ingyenesen lehet behívóval vagy háziorvosi beutalóval részt venni emlőrák szűrésen, mégis a magyar nők csupán 40-45 százaléka keresi fel az államilag finanszírozott szűrőállomásokat - az viszont biztató adat, hogy ez az arány 2010 és 2012 között 6 százalékkal emelkedett -, pedig a korai felismerés és az időben megkezdett kezelés életeket menthet. Ez az arány Nyugat-Európa egyes országaiban közel 80 százalék, és ez a látványos különbség nem csak a statisztikában mutatkozik meg, hanem e társadalmak egészségügyi állapotában is.

Az emlő kóros elváltozásait időben felismerve a mellrák az esetek többségében gyógyítható. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az önvizsgálat fontosságát. A havonta egyszer, megfelelően elvégzett önvizsgálat elengedhetetlen minden nő számára, már a késő tinédzserkortól kezdődően. A szűrésre nem járó nők az emlődaganatok 70-80 százalékát saját maguk fedezik fel, ugyanakkor az önvizsgálatot végzők között kisebb arányban fordul elő előrehaladott megbetegedés, hiszen ekkor nagyobb az esély arra, hogy az elváltozást még a kezdeti stádiumban felfedezzék.

Az Egészség Hídja Összefogás mára hagyománnyá vált sétáján került bemutatásra az az okostelefonos alkalmazás, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a rendszeres és megfelelően elvégzett önvizsgálathoz.

Az applikáció megmutatja az önvizsgálat helyes módszerét (valós fényképekkel), havonta emlékeztet a vizsgálat idejére - amelyet javasolt mindig ugyanazon a napon elvégezni - és rögzíti a lehetséges elváltozásokat, melyeket később is nyomon lehet követni. Továbbá hasznos információkat tartalmazó weboldalak is elérhetők innen.

Az alkalmazás a Magyar Onkológiai Társaság és a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával, a Roche Magyarország Kft. támogatásával vált elérhetővé magyar nyelven is.

Az applikáció már elérhető az AppStore-ban (Iphone használóknak) és a Play Áruházban (Android felhasználóknak), a keresőbe csak a BreastTest nevet kell beírni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra