Mellvizsgálat otthon: életet menthet

Az egészség minden ember számára a legnagyobb kincs, amivel rendelkezhet. Ennek az értéknek a megóvására azonban még mindig kevés figyelmet fordítunk.

Nehezen változtatható az a szemlélet, mely szerint mindig utólag, az orvosoktól várjuk a csodát egy-egy súlyos betegség megoldására.Minden nő saját felelőssége, hogy hogyan foglalkozik az egészségével. Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése szinte az egész világon. A Magyar Rákellenes Liga több együttműködő szervezettel együtt a mell rendszeres önvizsgálatának fontosságát hangsúlyozza.

A 45-65 éves korosztály számára az állam ingyenes mammográfiai szűrővizsgálatot biztosít, amely megbízhatóan kimutatja a korai stádiumú elváltozásokat. A kétévente történő szűrővizsgálatok között havi rendszerességű önvizsgálattal kell meggyőződni a mellek egészségességéről. Azok, akik rendszeresen átvizsgálják a mellüket, jóval korábban észreveszik az elváltozásokat és rajtuk sok esetben már kisebb beavatkozással segíteni lehet.

Új mell-lámpa az önvizsgálathoz

2010 nyarán, Közép-Kelet Európában először jelent meg az a patikákban kapható forradalmian új önvizsgálati eszköz, amely segítséget nyújt a mell otthoni önvizsgálatához, és az esetleges elváltozások korai felismeréséhez. A mell-lámpa a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával kerül forgalomba.

A mell-lámpa átvilágítja a mell szöveteit , így a belső részletek láthatóvá válnak. Ezzel a módszerrel megtudhatjuk mi a normális, észrevehetjük a változásokat, és megnyugtathat minket, hogy a megfelelő módon figyelünk magunkra. Aki elváltozást tapasztal, annak érdemes mielőbb orvoshoz fordulnia.

A Magyar Rákellenes Liga elnöke elmondása szerint a lámpa nem csak érdekes, újszerű képet mutat a mellről, de segít az elváltozások korai felismerésében, ezért a Liga jó szívvel ajánlja minden nő számára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra