A mell vizsgálatára tanítják a lányokat

Fiatal nőkhöz szóló programot indítottak kétszáz védőnő részvételével. Az emlőrák kockázataira és a helyes emlő-önvizsgálat módjára hívnák fel a figyelmet.

A kormány által indított emlőszűrési akcióban eddig kilencezer rosszindulatú daganatot fedeztek fel - írja a magyarhirlap.hu.

A fiatal nőkre és az önvizsgálatra koncentráló Mellünk Egészségéért Védőnői Program több mint kétszáz védőnő részvételével indult el. A kezdeményezés amellett, hogy felhívja a figyelmet a mellrák veszélyeire, a védőnőkön keresztül megtanítja a fiatalabb korosztálynak a helyes emlővizsgálat módját, illetve ismerteti a kevésbé ismert terhességi emlőrák kockázatait is.

Emlő önvizsgálatról oktatnak fiatal lányokat
Emlő-önvizsgálatról oktatnak fiatal lányokat

A  program azokhoz a fiatal nőkhöz, lányokhoz szól, akik számára koruknál fogva még kevés a nem kötelező éves szűrővizsgálat, vagyis esetükben kiemelten fontos az emlő önvizsgálatának elvégzése havonta.

A programban való részvételhez a jelentkezők ingyenes továbbképzésen vehettek részt A védőnő szerepe az emlőrák korai felismerésében címmel; a meghirdetett helyek hamar beteltek. A program vezetői idén még három továbbképzést tartanak Zalaegerszegen, Debrecenben és Budapesten, ezekre továbbra is várják a védőnők jelentkezését.

Az emlőrák tünetei és kezelése Az emlőrák eredményes kezelése nagymértékben attól függ, hogy milyen korán fedezik fel a daganatot. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a rendszeres önvizsgálat jelentőségét és a szűrővizsgálatok fontosságát. A korai stádiumban felismert daganat jó eséllyel gyógyítható, elhanyagolt esetben viszont nagyon kicsi a gyógyulás valószínűsége. További információért kattintson!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra