Vérnyomásmérő: hogyan használjuk?

Sokan azt hiszik, hogy elég megvenni a vérnyomásmérőt otthonra, egyszer-egyszer feltenni (amikor éppen eszükbe jut), és ezzel meg is tettek mindent a vérnyomásuk ellenőrzéséért. Azonban a vérnyomásmérő megfelelő használatát is meg kell tanulni.

A vérnyomásmérő megfelelő alkalmazása valóban hozzásegíthet ahhoz, hogy folyamatosan figyelni tudjuk a vérnyomásunkat, ezzel (illetve a megfelelő életmódbeli változtatásokkal együtt) pedig kontrollálhatjuk is a magasvérnyomás-betegséget. Azonban a vérnyomásmérő használatát is tanulni, tökéletes alkalmazását pedig gyakorolni kell.

Mint ahogyan azt korábbi cikkünkben megírtuk, a vérnyomásmérő vásárlása előtt állunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy a csuklóra, illetve ujjbegyre helyezgető készülékek gyors ellenőrzésre alkalmasak ugyan, de ennél komolyabb teljesítményt ne várjunk tőlük. Ha valakinek folyamatos és pontos vérnyomásmérésre van szüksége, akkor érdemesebb felkarra helyezhető vérnyomásmérőt vennie. A csuklóra, ujjbegyre helyezhető vérnyomásmérők ugyanis nem adnak pontos eredményt.

Hogyan mérjük? Főleg a normális vérnyomásúak szoktak megdöbbenni, amikor egyszer csak extrém értékeket mér valaki náluk. Mi ennek az oka? Egyáltalán hogyan, mikor és hol kell vérnyomást mérni? Kattintson! A vérnyomásmérő megvásárlása előtt mindenképpen próbáljuk ki a készüléket és a mandzsettát is próbáljuk fel, hogy kényelmes legyen. A mandzsettát a bal felkarra kell felhelyezni, és szorosan kell a felkarra simulnia! Ha a vérnyomásmérő mandzsettája túlságosan nagy vagy túlságosan kicsi, akkor a mérés során pontatlan eredményeket kapunk. Például amennyiben a felkar körmérete meghaladja a 36 cm-t, a szokásos szélességű mandzsettával a valóságosnál magasabb értéket mérünk.

Hogy valóban jellemző vérnyomásértéket kapjunk, közvetlenül a mérés előtt nem szabad megerőltető fizikai munkát végezni, mozogni, inkább maradjunk nyugalomban.

Nem szabad enni és inni (a vérnyomásmérő használata előtt legalább egy órával már ne fogyasszunk kávét, energiaitalt vagy egyéb koffeintartalmú üdítőt ), mellőzzük a dohányzást.

Hogyan érdemes vérnyomásmérést végezni?

Hogyan érdemes vérnyomásmérést végezni?

Az öltözet ne zavarja a mérést, ne szorítson sehol. Kényelmes, fekvő vagy ülő helyzetben jobb kézzel tegyük a bal felkarra a vérnyomásmérő mandzsettáját, mely a könyökhajlattól kb. két ujjnyira legyen. Mérés közben ne beszéljünk. Az alkart csuklóval fölfelé fektessük az asztalra, a tenyér fölfelé nézzen.

A vérnyomást mindig a napnak ugyanabban a szakában kell mérni, és célszerű róla naplót vezetni. Ha szokatlan értéket mértünk, öt perc múlva ismételjük meg a mérést! A modern vérnyomásmérő készülékek jelzik, ha elemet kell bennük cserélni, de ezt mindenképpen rendszeresen ellenőrizni kell.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra