Tévhitek a magas vérnyomásról

A magas vérnyomás az egyik elsődleges oka a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának, ezért kezelésére igen nagy hangsúlyt szükséges fektetni. Ennek ellenére máig több tévhit kering a problémával és kezelésével kapcsolatban a köztudatban. Dr. Kapocsi Judit magas vérnyomás specialista a leggyakoribbakat oszlatja el.

Nem fáj a fejem, ezért nem lehet magas a vérnyomásom

Az egyik leggyakoribb tévhit a magas vérnyomással kapcsolatban az, hogy tünetekkel, ezen belül is fejfájással, szédüléssel jár. Tény, hogy ezek a gyakori orrvérzés, a rossz közérzet és a remegés mellett gyakran előfordulnak a betegség során, ám nem ritka az sem, hogy semmilyen panasz nem hívja fel rá a figyelmet, csupán vérnyomásmérés során veszi észre az illető, hogy magasabbak az értékei.

Még fiatal vagyok a hipertóniához

Igaz, hogy a hipertónia általában a 60 év felettieket sújtja, ám ugyanúgy előfordulhat fiatalabbaknál, sőt, gyerekeknél is! A stressz, a túlsúly, a mozgáshiány, az egészségtelen étkezés ugyanis mind elősegítik a magasvérnyomás-betegség kialakulását, ezért egyre többször kénytelenek orvoshoz fordulni a 60 év alattiak is, ráadásul kutatások szerint bizonyos esetekben már az úgynevezett prehipertóniát is kezelni szükséges!

Testmozgással csak még inkább megnőnek az értékek

Sokan nem mernek magas vérnyomással mozogni, mivel attól tartanak, hogy a sportolás még inkább megemeli az értékeket. Ez viszont a legrosszabb, amit egy hipertóniás beteg elkövethet, ugyanis a testmozgás nem csupán a betegség kialakulását elősegítő túlsúlytól szabadít meg, de a rendszeres laza testmozgás csökkenti is a vérnyomást, és megakadályozza az állapot romlását. Amire azonban ügyelni kell, hogy a súlyzós edzéseket kerülni kell, ugyanis azok valóban vérnyomásemelő hatással bírnak! Továbbá sportolás előtt mindenképp szakorvosi konzultáció szükséges.

A vérnyomást érdemes folyamatosan ellenőrizni!

A vérnyomást érdemes folyamatosan ellenőrizni!

Nincs semmi bajom, csak az orvosnál magasabb a vérnyomásom

A szakértő elmondta, sokszor találkozik olyan esetekkel, amikor csupán az orvosi vizsgálat során magasabb valakinek a vérnyomása. Ezt fehérköpeny szindrómának nevezik, amit igenis komolyan kell venni, hiszen igen fontos jelzésértékkel bír. Ez esetben életmódbeli tanácsokra mindenképpen, de akár gyógyszerekre is szükség lehet.

Vérnyomásméréskor csak a második értékem magasabb, így nincs hipertóniám

Vérnyomásmérés során két értéket kapunk: az első a szisztolés, a második a diasztolés érték. Az előbbi a szív összehúzódásakor lévő nyomást mutatja és 140 Hgmm-nél kevesebb a normál értéke, míg a második az elernyedéskor lévő nyomást és maximum 90 Hgmm. Sokan csak a szisztolés értéket figyelik, pedig szív-és érrendszer egészsége szempontjából a diasztolés is ugyanolyan fontos, ezért ha csak az magasabb, akkor is mihamarabbi orvosi konzultáció javasolt!

Mi a jó vérnyomás?

Már szedem a gyógyszereket, nincs szükségem kontrollra

A hipertónia kezeléséhez gyakran vérnyomáscsökkentő gyógyszer alkalmazására van szükség. A legtöbb esetben valóban gyors segítséget jelent, ám ez még nem jelenti azt, hogy a betegnek már nem is kell kontrollokon részt vennie, gondolván, hogy úgyis kezelve van a problémája. A rendszeres ellenőrzés ekkor is elengedhetetlen, hiszen fontos a vérnyomás további nyomon követése is, hiszen az állapot változhat - jobb és rosszabb irányba is-, ami az alkalmazott készítmény más adagolását vonhatja maga után. Ráadásul az évszakváltás is befolyásolhatja az értékek alakulását, ezért érdemes ilyenkor is felkeresnie orvosát!

Nem hat a gyógyszerem, ezért többet veszek be

Vannak esetek, amikor az alkalmazott készítmény nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ekkor meglehet, hogy más dózisra vagy más gyógyszerre van szükség, viszont a váltás orvosi javallat nélkül tilos! A szakember szerint 24 órás ABPM segít a döntésben, hogy mit, mennyit szedjen gyógyszert a beteg.

Ráadásul felmerülhet ekkor a secunder hipertónia gyanúja, vagyis amikor a magas vérnyomás hátterében más betegség húzódik (leggyakrabban veseprobléma ). Ilyenkor a vérnyomás értékei csakis abban az esetben rendeződnek, ha kezelik az alap problémát- mondja dr. Kapocsi Judit.

Forrás: Trombózisközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra