Súlyos betegséget jelezhet a horkolás

A horkolással nemcsak a párunkat üldözhetjük el az ágyból, hanem bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát is megnövelheti. Az alvási apnoe és a hipertónia közti összefüggésre érdemes odafigyelni.

A horkolást a legtöbb ember csupán kellemetlen és zavaró tényezőnek tartja, amit főleg a hanyatt fekvés és az orrsövényferdülés okoz. Pedig sajnos komoly betegséget, úgynevezett alvási apnoét, azaz éjszakai légzéskimaradást is okozhat.

Az alvási apnoé szindróma során a garatizmok ellazulnak, valamint a nyelv hátrébb csúszik, és ez megakadályozza, hogy elegendő levegő jusson a tüdőbe. Az agyban ezért oxigénhiány és széndioxid-többlet lép fel, amit a beteg egy horkantással próbál megszüntetni. Tanulmányok szerint főleg a túlsúlyosakat érinti a probléma, ami már önmagában is növeli a hipertónia kockázatát.

Egyszerű tippek horkolás ellen A horkolás nemcsak a mi alvásunkat zavarhatja meg, hanem a családtagjaink éjszakai pihenését is. Mit tegyünk a horkolás ellen? Kattintson! Az American Heart Association munkatársai szerint az állapot gyakoribb, mint hinnénk, és enyhe változata ötből egy embert érint - főleg férfiakat, és a menopauza utáni nőket.

Az alvási apnoé és a magas vérnyomás kapcsolata

A nem pihentető alvás számtalan betegség kockázatát megnöveli, így érdemes ügyelni arra, hogy egy felnőtt ember minimum 7 órát aludjon az éjszaka. Amennyiben valaki alvási apnoéval küzd, úgy a betegségek kialakulásának rizikója még nagyobb.

A probléma gyakran magas vérnyomást produkál, így légzéskimaradás esetén érdemes hipertóniára is gyanakodni- tanácsolja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája. Alváskor ugyanis normál esetben a vérnyomás lecsökken, ám apnoé esetén az adrenalin-termelés fokozódik, ami emeli mind a szisztolés, mind a diasztolés értékeket. A problémát csak fokozza, hogy az illető másnap fáradt, koncentrációs nehézségekkel küzd, így könnyen idegessé válhat, ami szintén megemeli a vérnyomást.

Komoly betegséget is jelezhet a horkolás

Komoly betegséget is jelezhet a horkolás

Derítse ki, vajon Önt is érinti-e a probléma!

Magát az alvási apnoét sokan nem tudják maguknak diagnosztizálni, hiszen a legtöbb esetben az illető sem a horkolásával , sem pedig a légzéskimaradásával nincs tisztában. Bár léteznek alváslaborok arra a célra, hogy kiderüljön, valóban ez a probléma áll-e fenn, ám a betegséget a napközbeni fáradtság és álmosság nagyban valószínűsíti, annak ellenére, hogy látszólag eleget alszik a beteg. Mivel a probléma jelentősen megnöveli a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát, így panasz esetén ezt is érdemes ellenőrizni, hiszen kezeletlenül olyan szövődményeket okozhat, mint pl. a szívinfarktus, illetve a stroke.

24 órás vérnyomásmérővel ellenőrizheti, romlott-e a vérnyomása

A vérnyomásmérés legegyszerűbb és leggyorsabb módja az otthoni készülékkel való ellenőrzés, ám sokkal pontosabb és megbízhatóbb módszer a szakorvostól kért 24 órás vérnyomásmérő viselése, amely az éjszaka folyamán is rögzíti az értékeket. (Ez azért is fontos, mert alvási apnoéban szenvedők nagy részénél éjszakai vérnyomás-ingadozás figyelhető meg). Az orvos az adatokat kiértékeli, majd szükség esetén életmódbeli változtatásokat, esetleg gyógyszeres kezelést javasolhat, mellyel megelőzhetők a súlyos szövődmények.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra