Már napi két pohár bor is halálos lehet

Ismét összezavarodnak a borivók, miután egy friss kutatásból kiderült, hogy már napi egy pohár bor is duplájára emeli a vérnyomást. Becslések szerint minden negyedik embernek magas a vérnyomása, s a "csöndes gyilkos" felelős a legtöbb halálos kimenetelű szívrohamért és agyvérzésért.

Napi három egység alkohol - vagyis két kis pohár bor vagy 0,75 liter világos sör - duplájára emeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát. A betegséget "csöndes gyilkosnak" nevezik, mert egészen addig nem jár tünetekkel, amíg már nem késő.

A magas vérnyomás a halálos kimenetelű szívrohamok és agyvérzések vezető oka, valamint szintén halálos végű vesebetegséghez is vezethet, és növeli a demencia kialakulásának kockázatát is.

A Bristoli Egyetem kutatói legújabb vizsgálatuk eredményeként arra jutottak, hogy az alkohol fontos szerepet játszhat a vérnyomás megemelésében. Nyolc korábbi kutatás eredményét értékelték ki, amelyekben 12 ezer nő és férfi vett részt.

Az ember génjeitől függ, milyen gyorsan képes a szervezete megszabadulni az alkoholtól. A genetikai hiba elsősorban az ázsiaiakra jellemző; az ilyen emberek nem bírják az italt, az arcuk kipirul, hányingerük lesz, elálmosodnak és egyéb kellemetlen mellékhatásokat tapasztalnak.

Mivel nem élvezik, kevesebbet is isznak, mint mások - és a vérnyomásuk sokkal alacsonyabb, mint a rendszeres alkoholfogyasztóké, illetve az alkoholistáké.

"A kutatás azt bizonyítja, hogy az alkohol sokkal jobban növeli a vérnyomást, mint korábban hittük" - hangsúlyozta Sarah Lewis, a Bristoli Egyetem munkatársa. A rendszeresen italt fogyasztóknál kétszer nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának veszélye, de még azoknál is hetven százalékkal magasabb a kockázat, akik "nagyon visszafogottan" isznak - tette hozzá.

Korábban a kutatók úgy gondolták, hogy csak a kemény ivás növeli a vérnyomást, mások pedig azt hangsúlyozták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás kimondottan egészséges, hiszen például csökkenti a koleszterinszintet és a szívbetegségek kockázatát.

Ennek ellentmond a legfrissebb vizsgálat eredménye.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra