Légsín vagy teniszlabdák a pizsamában

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Életünkből átlagosan 27 évet töltünk alvással, s ezalatt gyakorlatilag nem tudjuk, mi történik velünk.
Bizony megeshet, hogy éppen nagy veszélynek vagyunk kitéve - hangzott el a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrumának keddi sajtótájékoztatóján, melynek keretében bemutatták a Neurológiai Klinikán működő Alváslaboratóriumot.
Magyarországon négy, a társadalombiztosító által finanszírozott európai akkreditációval rendelkező alváslabor működik, melyek közül a debreceni rendelkezik a legkorszerűbb és legmodernebb felszereltséggel - tudtuk meg dr. Paragh György centrumelnöktől. A professzor arról is tájékoztatott, hogy a laboratórium regionális hatásköre mellett nemcsak a keleti régió, hanem még Dél-Magyarország betegeit is ellátja.
Dr. Paragh György elmondta, hogy a civilizációs társadalomban minden harmadik-negyedik ember küszködik alvászavarral. A sikeres európai standard szerint működő debreceni alváslaboratóriumban évente 1500 járó és 850 fekvőbeteget látnak el. A laboratórium 2001-ben nyílt meg a debreceni Neurológiai Klinikán. A klinika új helyén, a nemrég átadott Auguszta Centrumban a korábbinál jóval korszerűebbek a körülmények. Kezdetben az éjszakai vizsgálatokhoz egy ágy állt rendelkezésre, most viszont már öt egyágyas kórteremben történhetnek meg az éjszakai vizsgálatok.
A professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy az alváslaboratórium szorosan együttműködik az I-es számú Belklinika Anyagcsere Tanszékével, ahonnan a kórosan elhízott betegek egy részét ide irányítják. Mint kiderült, mintegy 60 százalékuknak van alvásproblémája. Legsúlyosabb az obstruktív alvási apnoé, amely rendkívül veszélyes állapot. A légzéskimaradás következtében a vér oxigéntartalma csökken, a vérnyomás emelkedik, a szív ritmusszáma ugyancsak növekszik. Lényegében így próbál védekezni a szervezet, hogy a létfontosságú szervek oxigénellátottsága megmaradjon.
Dr. Csiba László egyetemi tanár, a Neurológiai Klinika igazgatója rövid közvélemény kutatást végzett. Ennek alapján kiderült, hogy a média jelen lévő több mint 20 képviselője közül egy sem akadt, akinek még soha életében nem fájt a feje és nem volt alvási gondja. A professzor rámutatott, hogy a hivatalos adatok szerint minden harmadik embernek van alvászavara, amelynek több mint nyolcvan változata létezik. Ha a baj átmeneti, körülbelül egy hónap alatt túl lehet esni rajta, amint az általában stresszes élethelyzet megszűnik. Eredményesen gyógyíthatóak a tartós alvászavarok is, ennek azonban feltétele a pontos diagnózis felállítása. Az alváslaboratórium rendkívül korszerű felszereltségével erre jó lehetőséget biztosít.
Dr. Magyar Tünde adjunktus, az alváslabor vezetője elmondta, hogy a nappali vizsgálat során fizikális vizsgálatokkal és tesztek segítségével állítják fel az előzetes diagnózist. Az éjszakai vizsgálatokra nincs mindenkinek szüksége. Ekkor multiparametriás monitorozás történik. Többféle paramétert vizsgálnak, pontosan megfigyelik a légzészavarokat és felmérik a szív-érrendszeri betegségek rizikóját.
A laboratórium vezetője kitért arra, hogy mély alvás nélkül nem tud megpihenni a szervezet, így a létfontosságú szervek is veszélybe kerülhetnek. Megnő a közlekedési és munkahelyi balesetek száma is, ami a kialvatlanságnak, a nappali aluszékonyságnak köszönhető.
A kialvatlanság következménye az ingerlékenység, a koncentráló és teljesítő képesség csökkenése is. A kialvatlan ember gyakran fejfájós, sőt, depressziós is lehet.
Az adjunktusnő kiemelte, hogy meg kell különböztetni a jóindulatú horkolást attól a horkolástól, amely légzéskimaradásokkal is jár. Az utóbbinál azt az állapotot tekintik kórosnak és súlyosnak, amikor óránként legalább 30 alkalommal fordul elő légzéskimaradás. Egyébként a férfiak 40 százaléka horkol, de a nők 25 százaléka szintén zavarja horkolással a hálótársát.
A mély, pihentető alvás hiánya az anyagcserét is befolyásolja, savasodás indul be a szervezetben. Az alváshiány tünetei közé tartozik a csökkent libidó, okozhat impotenciát, a beteg leizzad, gyenge, stb. A mély alvás stádiumok hiánya fokozza a gyomorfekély, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív ritmus zavarok kockázatát.
Légsínezéssel, speciális maszkkal lehet kivédeni a veszélyes horkolás negatív hatásait. Olykor pedig az a megoldás, ha előidézik egy bizonyos testhelyzet megtartását. Hanyatt fekve ugyanis jóval többen horkolnak, ha azonban a gerinc mögött teniszlabdákat varrnak a pizsamába, ezzel megakadályozzák, hogy a páciens álmában a hátára feküdjön.
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a párásság, ködfoltok fokozatos feloszlását követően napos idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag