Egész nap hatékony az új vérnyomáscsökkentő

Már a magyar betegek számára is elérhető egy új, fix kombinációt tartalmazó, biztonságos és hatékony vérnyomáscsökkentő készítmény. Az új vegyület kiemelkedő eredményeket ért el olyan hipertóniás felnőttek esetében, akiknek vérnyomása eddig nem volt megfelelően beállítható.

VérnyomásA két különböző, egymás hatását pozitívan befolyásoló összetevőből álló hatóanyag-kombináció akár 50 Hgmm-rel is képes csökkenteni a vérnyomást. A nemzetközi vizsgálatok bebizonyították, hogy az új terápiának köszönhetően a betegek mintegy 83 százalékának nemcsak sikerült elérni a kitűzött vérnyomásértéket, hanem hosszú távon meg is tudták tartani azt. Emellett a készítmény olyan betegek esetében is hatékony, akiknél egyéb kockázati tényezők, például elhízás, cukorbetegség, vagy metabolikus szindróma is fennállnak.

A vizsgálatok azt is alátámasztották, hogy a betegek jobban és nagyobb arányban reagálnak a kombinált kezelésre, mint az egyes összetevőkre külön-külön, valamint azt is, hogy a szedendő tabletták számának csökkentése jelentősen megkönnyíti a terápia követését. Ez rendkívül fontos a kezelőorvosok számára is, mivel a kezelés tolerálhatósága, valamint a kevesebb mellékhatás növeli a betegek terápiás együttműködését, és ennek köszönhetően kevesebben hagyják abba a gyógyszer szedését.

A szív-érrendszeri betegségek, amelyek hátterében leggyakrabban a magas vérnyomás áll, világszerte vezető haláloknak számítanak. Magyarországon minden negyedik ember vérnyomása magas, azonban legtöbben nem is tudnak róla, illetve nem kezelik megfelelően. Pedig vizsgálati adatok támasztják alá, hogy a vérnyomás mindössze 2 Hgmm-es csökkentése 7-10 százalékkal csökkenti az olyan szív-érrendszeri események kockázatát, mint az infarktus vagy a stroke.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra