A só fog megölni minket?

Egy amerikai tanulmány szerint a sóbevitel három grammal való csökkentése és mérsékli a szívbetegség, és az ebből adódó halál kockázatát.

Szívinfarktus

Három gramm, egy fél teáskanálnyi só - már ennyivel is elég csökkenteni a bevitt só mennyiségét ahhoz, hogy drámaian csökkenjen a szívmegbetegedések száma.

A New England Journal of Medicine január 20-i online számában megjelent tanulmány szerint ez a megszorítás hasonló előnnyel jár, mint a dohányzás 50 százalékkal való csökkentése, illetve a testtömeg-index 5 százalékal való mérséklése elhízott felnőttek esetén.

"Nem kérdés, hogy az amerikaiak túl sok sót fogyasztanak" - mondta Dr. Robert Eckel, a Colorado Egyetem Orvosi Karának professzora. - "A sóbevitel megszorítása csökkenti a magas vérnyomással kapcsolatba hozható betegségek előfordulását, mint a szívinfarktus, vagy a gutaütés. Tudományos eszközökkel erősítettük meg, hogy a sóbevitel csökkentése javult életminőségben és hosszabban tartó életben mérhető."

Az Egyesült Államok egészségügyi szervezetei 5,8 grammban határozták meg a maximális kívánatos sóbevitelt, azonban megfelelőbbnek tartják a 3,7 grammot. Az Amerikai Szívtársaság szerint ezt a mennyiséget napi 2,3 gramm alá kellene szorítani,

Szélütés azonban idősebbek, fekete bőrűek és magas vérnyomásban szenvedők esetén kívánatosabb lenne a napi 1,5 gramm!

Mindezen ajánlások ellenére az átlagos bevitel inkább növekedést mutat. A 2005-2006-os időszakban a férfiak átlagosan 10,4 gramm, a nők 7,3 gramm sót fogyasztottak el.

A San Franciscó-i Egyetem kutatói számítógéppel modellezték a sóbevitel csökkentésének eredményeit. Ez alapján a sóbevitel 3 grammos csökkentése esetén évente 60-120 ezerrel kevesebb koszorúérbeteg, 32-66 ezerrel kevesebb szélütéses, és 54-99 ezerrel kevesebb szívinfarktusos eset lenne, az éves halálozást pedig 44-92 ezerrel csökkentené.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra