A rosszul alvóknak magasabb a vérnyomásuk

Egy új tanulmány szerint a rossz alvás megnövelheti a magas vérnyomás kialakulásának valószínűségét.

A Hypertension című szaklap augusztus 29-i számában megjelent tanulmány szerint azokban a férfiakban, akik esetében a legalacsonyabb a lassú hullámú (mély) alvás aránya, 80 százalékkal nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának valószínűsége, mint azokban, akik a legtöbb időt töltöttek a mély alvásban.

Dr. Susan Redline, a kutatás vezetője elmondta, hogy az eredmények megerősítették azokat a korábbi kutatásokat, amelyek az alvási rendellenességet az elhízás és a szív-érrendszeri betegségek megnövekedett kockázatával hozták összefüggésbe.

A kutatók elmondták, hogy a lassú hullámú alvás az öregedéssel párhuzamosan csökken. A gyermekek a teljes alvásból 40 százalékkal többet töltenek lassú hullámú alvás szakaszban, míg az egészséges felnőttek csupán a teljes alvás körülbelül 25 százalékát töltik mélyalvásban.

A kutatás ugyan összefüggést mutat a lassú hullámú alvás és a magas vérnyomás között, ok-okozati összefüggést azonban nem találtak. Az új eredmények további információkkal szolgálnak az alvás jelentőségével kapcsolatban. A szakértők egyetértenek abban, hogy a túl kevés alvás fokozhatja a magas vérnyomás kockázatát. Az új kutatás még ennél is tovább megy azzal, hogy az alvás minősége, különösen a mélyalvás mennyisége is ugyanolyan fontos szerepet játszik egészségi állapotunk szempontjából, mint az alvás teljes időtartama.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra