Így táplálkozzanak az asztmások!

A kevés zsírt és sok rostot fogyasztó asztmások kevesebb tünetet produkálnak, mint azon társaik, akik nem ennyire egészségesen táplálkoznak - derül ki egy friss kutatásból.

Az értekezés alapján a súlyos asztmával élők öt grammal több zsírt és ugyanennyivel kevesebb rostot vittek be a szervezetükbe naponta, mint az egészséges, asztma nélküli résztvevők. Az adatokból az is kiderül, hogy a napi zsírfogyasztás növekedése tíz grammonként 48 százalékkal növeli a súlyos asztma kockázatát, még az összes bevitt kalóriamennyiség figyelembe vétele mellett is.

"Az asztmások hasznára válhat az egészségesebb étrend, a zsírmennyiség csökkentésével és a rostok arányának növelésével" - mondta Bronwyn Berthon, az ausztrál Newcastle Egyetem biokémikusa, aki egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy jelen eredmények nem ok-okozati összefüggést állapítottak meg az étrend és az asztma előfordulása között. Állatkísérleteknél azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a magasabb rostbevitel a betegek hasznára vált. A hatásmechanizmus egyelőre nem ismert, de Berthon elmondása szerint próbálják megfejteni a háttérfolyamatokat. A súlyos asztma életveszélyes rohamokkal járhat.

A friss tanulmány elkészítéséhez 137 asztmás és 65 egészséges embert vizsgáltak meg, akiknek kérdőívet kellett kitölteniük az étrendjükre vonatkozóan, valamint vért is vettek tőlük. A magasabb zsírfogyasztás növelte a légúti gyulladás kockázatát, ami összefügg az asztma tüneteivel. "A zsír gyulladásnövelő hatása csökkentheti a hörgőtágító gyógyszer hatékonyságát" - nyilatkozta Berthon. "Az alacsonyabb rostbevitel azonban gyengébb tüdőfunkcióval járt együtt, így növelve a légúti gyulladás veszélyét" - tette hozzá a szakértő, aki szerint a táplálékok mennyisége és minősége egyaránt lényeges.

Az eredmények a című szakfolyóiratban jelentek meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra